Belföld

Tízezrek élhetnek idén az szja-mentességgel: akár havi 75 ezer forint is maradhat a 30 év alatti anyáknál

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Néhány éven belül a százezret is elérheti azoknak a fiatalon szülő nőknek a száma, akik élhetnek a 30 éven aluli anyák szja-kedvezményével. A támogatás első évében legalább 20-30 ezren lesznek rá jogosultak, de a kedvezménynek felső határa is van. Ráadásul a többség kevés ideig számíthat rá, mivel a magyar nők átlagosan 29 évesek az első gyermek születésekor – a kormány éppen ezen szeretne változtatni. Ugyan az szja-mentesség a magzat 91 napos korától jár, akinél ez az év végére esett, bánkódhat, mert csak a szülés után érvényesítheti a kedvezményt.

Néhány éven belül akár a százezres nagyságrendet is elérheti azoknak a fiatalon szülő nőknek a száma, akik élhetnek a 30 éven aluli anyák szja-kedvezményével, erre lehet következtetni az elmúlt évek adataiból.

A kormány az év végén jelentette be, hogy 2023. január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük azoknak a 30 évnél fiatalabb nőknek, akik gyermeket vállalnak. Azóta kiderült, hogy aki 30 év alatti, de január 1-jét megelőzően született gyermeke, elesik az adókedvezménytől.

Ugyan az szja-kedvezmény – amelyhez a kapcsolódó adóelőleg nyilatkozat ezen a linken érhető el – a kormányrendelet szerint a magzat 91 napos korától jár, van benne egy csavar, aki ugyanis a magzata után már 2022-ben jogosulttá vált a családi adókedvezményekre, de az idén szüli meg a gyermekét, csak a szülés napjától jogosult a támogatásra. Egy konkrét példa az érthetőség kedvéért:

akinél a terhesség 91. napja december végére esett, az a kedvezményt majd csak a június végére várható szülés után érvényesítheti.

A kormány kommunikációja szerint az adómentesség lehetőségével várhatóan több tízezer, jövedelemmel rendelkező fiatal édesanya élhet majd. Utánajártunk, hogy várhatóan mennyien.

Mennyien élhetnek az szja-mentességgel?

A KSH statisztikái szerint 2015 óta évről évre nagyjából hét-nyolcezerrel kevesebb nő szül 30 éves kor alatt, mint afölött, és ez az olló inkább nyílik, minthogy zárulna. Ahogy az az alábbi grafikán is látszik, 30 éves koruk előtt évi átlagban körülbelül 42 ezren szülnek. 2022-es adatok még nem állnak rendelkezésre, ugyanis a decemberi születésszámokat várhatóan január végén közli a statisztikai hivatal.

Made with Flourish

Hogy évente mennyien lesznek jogosultak a 30 év alatti nők szja-mentességére, azt pontosan lehetetlen megmondani. Egyrészt 25 év alatt mindenki szja-mentességet élvez, másrészt értelemszerűen csak az szja-köteles jövedelemmel rendelkezők vehetik igénybe a támogatást, harmadrészt nem mindenki azonos időtartamban lesz kedvezményezett, hiszen aki például 28 évesen szül, csak két évig részesül a támogatásban.

Ha ötéves bontásban nézzük a nők korát a gyermek születésekor, egy lépéssel közelebb kerülünk az igazsághoz. 25 és 29 éves koruk között átlagban 24–25 ezren szülnek évente, így – ha a korábbi statisztikákból indulunk ki – az idén legalább ennyien igénybe vehetik a kedvezményt. Sőt, mellettük azok a 30 alattiak is kedvezményezettek lesznek, akik az idén esnek teherbe, de csak jövőre szülnek, ez szintén tízezres nagyságrend lehet.

Made with Flourish

A 30 év alatti anyák szja-mentességére jogosultak száma öt év múlva érheti el a csúcsát, hiszen addigra már a korosztályhoz tartozó összes anya részesülhet a kedvezményben, ellentétben a jelenlegi helyzettel, amikor egy 2022 decemberében szült nő nem veheti igénybe a támogatást.

Ha a 25–29 évesekhez hozzávesszük azt az átlagosan 16 ezer nőt, akik 25 éves koruk előtt szülnek, az szja-mentességet élvező nők száma akár a 100 ezret is elérheti 2028-ra, vagy talán előbb is, főleg akkor, ha a kormány számításai bejönnek, és nő a gyermekvállalási kedv.

Mennyi pénz marad a 30 alatti anyák zsebében?

Az szja mértéke 2023-ban egységesen 15 százalék, egy dolgozó nő tehát bruttó 100 ezer forintonként 15 ezer forinttal kereshet többet. Az szja-mentesség a gyermekgondozási ellátásokra is jár, vagyis a csedből és a gyedből is érvényesíthető.

A NAV honlapján fellelhető tájékoztató szerint ugyanakkor a támogatásnak van felső határa is.

A 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb a teljes munkaidőben alkalmazásban állók – előző év júliusára vonatkozó – nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetének összege. 2023-ban így a kedvezmény összege legfeljebb:

  • jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent.
  • teljes évre fennálló jogosultság esetén 5 999 424 forint, ez összesen 899 914 forint megtakarítás.

(Jogosultsági hónap az a hónap, amelyben a fiatal anya családi kedvezményre való jogosultsága fennáll, de legkorábban a 25. év betöltésének hónapját követő hónap. A kedvezmény legfeljebb annak az évnek az utolsó jogosultsági hónapjáig érvényesíthető, mely évben a fiatal anya betölti a 30. életévét.)

Mi a célja a kormánynak?

A 30 év alatti anyák szja-mentességével a kormány azt próbálja elősegíteni, hogy a családalapítás hamarabb valósuljon meg a magyar pároknál. Kutatások azt mutatják, hogy a 30 éves kor előtt szülő nőknek nagyobb valószínűséggel születik második és akár harmadik gyermeke, mint azoknak, akik 30 éves koruk után vállalják az első gyereket. Márpedig ahhoz, hogy a teljes termékenységi arányszám egy nőre számított értéke a 2021-ben regisztrált 1,59-ről az ország népességszámának fenntarthatóságához szükséges 2,1-re emelkedjen, nagycsaládokra lenne szükség.

Ehhez képest Magyarországon tavalyelőtt 29,08 év volt a nők átlagos kora az első gyermek születésekor, és ez a szám évről évre emelkedik.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik