Belföld

Csizmadia Ervin: Orbán az egyetlen, aki politikai tőkét faragott a magyar néplélekből

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szokatlanul élesen beszél a magyar ellenzékről Csizmadia Ervin, aki szerint a kormányt kritizáló politikusok alapvető kérdéseket nem tesznek fel maguknak, és miközben folyton diktatúrát kiáltanak, nem értik a nagy korkérdéseket, elmagyarázni pedig végképp nem képesek azokat a választóiknak, mert nem tudják üzeneteiket aprópénzre váltani. Legalább két meghatározó témában utcahosszal vezet a Fidesz az ellenzék előtt, a kormánypártot pedig leginkább az tartja hatalomban, hogy csak róla hiszik el a választók: képes irányítani az országot. A politológussal készült interjúban nemcsak 2022-ről volt szó, hanem arról is, mi hozhat váratlanságot 2023-ban.

Erős évünk volt a belpolitikában. Kampány, választás, közben a szomszédban kitört egy háború, az árak egyre jobban elszálltak, nyártól tüntetés tüntetés hátán, mostanra pedig egy hosszúnak ígérkező gazdasági válságban vagyunk benne. Több szempontból is különleges volt 2022, kezdjük mégis azzal, hogy önnek mi marad meg belőle leginkább?

Nem szeretnék csalódást kelteni, de én sem sűrűbbnek, sem felkavaróbbnak nem éreztem ezt az évet politikailag, mint az előzőt vagy az azelőttit. Egy szempontból volt igazán érdekes, 2021-ben ugyanis úgy tűnt, hogy az ellenzéknek van esélye győzni a tavaszi választáson. Ám ezt az esélyt nemhogy nem váltotta be, de a Fidesz újabb kétharmadot szerzett.

Reális volt ez az esély vagy inkább csak egy illúzió, amelybe az ellenzéki politika és nyilvánosság – több közvélemény-kutatóval karöltve – belehajszolta a kormánykritikus oldalt?

Jómagam is írtam olyan cikkeket, hogy ez reális esély. Az ellenzék szempontjából sokáig biztató volt, hogy megugrott egy olyan szintet, amelyet korábban nem volt képes, azaz egyetlen jelöltet tudott mindenhol állítani. Volt tehát egy szervezeti innováció, és volt egy közhangulat, amely növelte az esélyeit. Az, hogy ezt végül nem tudják valóra váltani, csak utólag derült ki, a kudarcnak pedig több oka volt. A legfőbbet ezek közül én ma már a miniszterelnök-jelölt személyében látom.

Nem a háborúban? Május végi cikkünk szerint abban egyetértés alakult ki az ellenzéki politikusok és háttéremberek közt, hogy voltak a kampánynak hibái, és igen, hibázott Márki-Zay Péter is, de a kétharmadot a háború hozta el a Fidesznek, jobban mondva az, ahogy a hatalomgyár ezt a témát keretezte és dominánssá tette. Budai kerületek baloldali szavazói kérdezték választás előtti hetekben az ellenzéki jelölteket, hogy tényleg háborúba akarja-e vinni a baloldal a magyar fiatalokat: a kormánypárti üzenet mindenhova beférkőzött. 

Ezzel alapvetően egyetértek, de engem mégsem ez a része izgat a történetnek. Hanem az, hogy

van valami, ami a magyar politikát hajlamosítja arra, hogy ilyen kétharmados győzelmek szülessenek.

Ez nemcsak az elmúlt 12 évben volt így, és nem lehet a véletlen műve. Ebben szociológiai, történeti és gazdasági tényező is van. A Méltányosság Központban összeállítottunk erről egy kötetet, ebben domináns pártnak nevezzük a Fideszt. A helyzet pedig az, hogy tele van a magyar történelem domináns pártokkal. Kérdés, hogy az ilyen típusú pártokat a magyar társadalom miért emeli maga fölé?

Mohos Márton / 24.hu

És miért? Egyáltalán milyen kérdés ez? Politikai? Vagy van, amit ezen túl is érdemes vizsgálni: társadalmi szempontot, szociálpszichológiait, gazdaságit?

Van erre egy részben politikai magyarázat. Olyan parlamentarizmus ugyanis, ami Nyugat-Európában van, értem ez alatt a politikai váltógazdaságot, Magyarországon nincs vagy csak nagyon rövid időszakokban volt. Nincsen erről olyan mély hagyományunk, amire építkezni tudnánk. Az a húsz év, ami 1990 után jött, inkább kivételnek tekinthető az 1867 utáni magyar politikatörténetben, ráadásul a rendszerváltás utáni időszak annak volt köszönhető, hogy nagyon mások voltak a geopolitikai viszonyok, mint amelyek általában a magyar történelemben vannak.

De a kérdés valóban túlmutat a politikán. Valami olyan jelenség figyelhető meg a magyar társadalomban, amely segíti, hogy ilyen pártok jelennek meg. Olyat tudnék mondani, mint a biztonságra, a nyugalomra való igény. Babits Mihály 1939-ben írt egy esszét, az a címe, hogy A magyar jellemről, ebben azt írja, hogy a magyar ember élete a nyugalom körül forog, és egy esetben tud igazán felháborodni, amikor a nyugalmát megzavarják. Így van ez nagyjából most is.

A mai magyar társadalom jó része úgy érzi, hogy a Fidesz biztosítja neki ezt a nyugalmat, az ellenzék és az Európai Unió pedig ezt veszélyezteti.

Ez a szociálpszichológiai tényező. Úgy is szoktuk mondani – bár sokan nem szeretik ezt a kifejezést –, hogy a magyar népléleknek valamilyen megnyilvánulása. Én mégis úgy hiszem, hogy ezzel a fogalommal ma is lehet kezdeni valamit.

Azt állítja tehát, hogy Orbán Viktor jól ismeri ezt az úgynevezett magyar néplelket?

Azt semmiképp nem mondanám, hogy ő ismeri, más meg nem. Biztos vagyok benne, hogy akadnak ellenzéki politikusok is, akik sokat tudnak róla. De Orbán az, aki ebből, ha tetszik a magyar néplélekből, olyan következtetéseket vont le, amit konvertálni tudott a nagypolitikába, más viszont nem volt erre képes.

Nekem ráadásul az az érzésem, hogyha az ellenzék permanens vereségeire keressük a választ, akkor azt valahol itt találjuk meg: hogy ők ehhez a társadalmi pszichéhez nem tudnak közel férkőzni. Nem tudnak erről olyan releváns, lényeges dolgot mondani, amivel maguk mögé tudnák állítani a magyar társadalmat.

Az, hogy rossz az oktatás, rossz az egészségügy, a társadalmi pszichét nem igazán megérintő témák, bár kétségtelenül nagyon fontosak, viszont szakpolitikai kérdések. Ha az ellenzék egyszer le akarja győzni a Fideszt, abból kellene kiindulnia, hogy erről a pszichéről legyen végre valamilyen mondanivalója.

Mohos Márton / 24.hu

Nyugalom, stabilitás, ezeket a gombokat kellene az ellenzéknek is nyomogatnia?

És van még valami. A 2004-es EU-csatlakozás után a magyar politika egy új térben zajlik, és ez az új rendszer előhozott egy olyan konfliktust, amely korábban nem volt. Ez pedig a nemzetközi és a nemzeti konfliktusa. Épp ezért gondolom azt, hogy ma már nem az a fő kérdés, hogy valaki liberális vagy konzervatív, hanem az, ki hogyan viszonyul ehhez a nemzetközi-nemzeti konfliktushoz. A nyugalom mellett a nemzeti oldal képviselete fontos a kormánypárti szavazóknak. Náluk a nemzetközi dimenzió a nemzeti nyugalom megzavarására alkalmas. És az a logika, amelyet az ellenzék alkalmaz, hogy a nemzetállam archaikus képződmény a globális struktúrák miatt, nos, ez téves meglátás.

Az ellenzék ott követ el hibát, hogy ezt a nemzeti dimenziót lebecsüli, mert van egy 2,5–3 milliós tömeg, amelynek ez egy olyan hívószó, ami szinte mindennél erősebb.

Ha az ellenzék a Fidesz táborából is megpróbál szavazókat magához vonzani, akkor kéne ezzel a témával valamit kezdeni.

Szóval ez az Európai Egyesült Államok-koncepció úgy rossz, ahogy van?

Ezt sose mondtam, nem is fogom ilyen szinten bírálni a globalizmust.

De hát mi az ellenzék narratívája? Van a Nyugat, amit nekünk követni kell. Esetleg le kell másolni.

Ott van a Krasztev-Holmes szerzőpáros könyve, A fény kialszik, amely arról szól, hogy ez az egész kelet-közép európai projekt azért lett kudarcos, mert nem bírják lelkileg feldolgozni ezt az utánzási paradigmát. És a Fidesz nem az utánzásban hisz. Hanem abban, hogy mi ugyan kis ország vagyunk, ennek ellenére nekünk is formálni kell az európai teret. A magyar történelemben a Fidesz keresi azokat a pontokat, amikor Magyarország megpróbálta Európát megváltoztatni, sőt arról se feledkezzünk el, hogy a Fidesz mindig az ezeréves magyar történelmi hagyományra hivatkozik, az ellenzéknek ugyanakkor legfeljebb a 19. század végéről, a szociáldemokrácia kialakulásától vannak történeti támpontjai. De a mai ellenzék azért sem keres történelmi mintákat, mert szükségtelennek érzi, bőven elég volt neki a ’90-es modell, hogy a nyugati mintákat átvesszük. Pedig akadtak a történelemben olyan kis országok, amelyek képesek voltak az európai politika formálására. Hollandia, Portugália: ez a mi tudatunkban, főleg az ellenzéknél nincs jelen, hogy ilyen szerepünk is lehetne. Márpedig ez a szerep mégis itt van, és a magyar jobboldal ennek az örököse. Ez a kormányoldalon fontos, és a magyar közönség erre érzékeny is. Hogy ne csak kövesük a nyugati trendeket, és ne legyünk „gyarmat”.

Azt mondja, hogy a kormánypárt egyik politikai tőkéje, hogy nyugalmat, stabilitást sugároz. De hát hol van manapság nyugalom és kiszámíthatóság? Az árak az egekben, sok minden kétszer annyiba kerül a bevásárlásnál, mint egy éve, napi élmény volt egy darabig, hogy nem lehet tankolni, ez pedig jelentős részben a benzin ársapkája miatt alakult így, amit a kormány talált ki. Az oktatás romokban, aztán ott vannak a menekültek: tőlük nagyon véd a kormány, csak hát nemigen akarnak idejönni. Folytatom: koronavírus-halálozás, egészségügy, állandó harc Brüsszellel. Ezzel a realitással, amelyet itt mindannyian megélünk, hogyan jön össze a nyugalom és a biztonság, amely ön szerint a Fidesz politikájának és sikerének pillérje? Nemcsak szómágia és illúziókeltés az egész?

Minden kormánypárt kerget illúziókat, más kérdéseket pedig reálisan lát. A Fidesszel is így van ez. A tartós nagy pártoknak egyszerre kell illúziókat nyújtaniuk és kell reális politikát gyakorolniuk. Ezeknek a nagy pártoknak az identitását az adja, hogy egyedül mi tudunk kormányozni. A közönség egyedül róluk hiszi el. És akkor mondhatja ön azt, hogy a valóság ezzel szemben az, hogy nem kezelik a válságot, és hogy szómágia: igen, csakhogy a magyar választók többsége másról még ennyit sem hisz el. Ez tartja a hatalomban a Fideszt, és ez tartja távol az ellenzéket a hatalomtól.

A magyar közönség nem hiszi el az ellenzékről, hogy képes hatalomra jutni, és azt sem, hogy tartósan hatalmon tud maradni. A Fidesz önbizalmát ez adja.

Mohos Márton / 24.hu

Az ellenzék tudás- és kompetenciahiányos?

Nem szeretek ilyen kifejezéseket használni. Inkább azt mondanám, hogy bizonyos témákat egyszerűen nem éreznek, és nem akarnak foglalkozni vele.

Akkor foglalkozzunk velük is kicsit: jelentős gazdasági válság van kibontakozóban, a magyar választók tekintélyes része komoly nehézséget él meg abban, hogy korábbi életszínvonalát fenntartsa. A kata eltörlése százezreket érintett hátrányosan, ahogy az oktatás leépülése is. Ehhez képest az ellenzék hónapok óta egy helyben áll a közvélemény-kutatásokban, annyi a mozgás ezen a térfélen, hogy a DK erősödött valamennyit, de feltehetően a többi párt kárára. Ön szerint tehát ez az ősz a DK relatív sikeréről szólt, vagy inkább az ellenzék kollektív sikertelenségéről, amennyiben nem tudnak élni a felkínált helyzettel?

Amit most ön felvetett, az egy nyugati megközelítés, és arról szól, hogyha egy kormány rosszul kezeli a válságot, akkor abból az ellenzéknek szükségszerűen profitálnia kellene. Ez Magyarországon lényegében soha nem volt így. A régi nagy kormánypártokkal szemben az ellenzék mindig fellépett, gyűléseket szervezett, tüntetéseket, de nemigen lett ennek következménye.

Arról nem beszélve, hogy a nagy korkérdésekben a mai ellenzéknek egyszerűen nincs mondanivalója. El kell tudnia mesélni, hogy szerinte milyen helyzetben van a világ. Az kevés a választóknak, hogy kiveszek egy részletet, és abban jól lebarmolom a kormányt. El kell tudni magyarázni, hogy miben látom a világ mai konfliktusainak gyökerét. Egyenlőtlenségek növekedése? Egyelőre szűk a magyarázat ettől az oldaltól. Háború? Szintén szűk a magyarázat. A magyar ellenzéki politikai osztály alig beszél ilyen dolgokról, Orbán Viktor viszont beszél, és mintha ezt visszajeleznék a választók. Mert mi az ellenzék logikája? Magyarországon diktatúra van. Vagy: választási autokrácia van…

Vagy maffiaállam, hibrid rezsim.

Így. És mit mond az ellenzék erre? Hogy ezzel mi semmiképp nem tudunk együttműködni. Nem lehet szóba állni velük, addig kell küzdeni, amíg el nem tűnik! Az intellektuális energiája erre használódik el, hogy lecövekelje: maffiaállam, amiből kivonulunk, ellenállunk. A magyar történelem tele van ilyen példákkal.

Ez tehát nem célravezető? Zsákutca?

Négy kétharmad van, ez tény. Én a magyar történelem felől tartom ezt kevéssé hatékony megoldásnak. Megkérdezhetnék maguktól, hogy miért van ez? Nekünk milyen teendőnk van, hogy ne ez a képlet legyen? Mit lehetne tenni, hogy a magyar társadalom ne az olyan típusú pártokat kedvelje, amelyek mindig ott voltak fölötte? Itt valami mélyebb kérdésről van szó, és ezt nem kellene kihagyni. Az is korkérdés, hogy a liberális demokrácia túléli-e ezt az időszakot, vagy sem. Hogy ez a két komponens, a liberalizmus és a demokrácia miként fog egymás mellett élni, mert elkezdődött ennek a két elemnek a szétválása. Orbán be is jelentette 2014-ben az illiberális demokráciát.

A Fidesz jól érzett rá, hogy a két komponens viszonya nem a régi, mire az ellenzék csak azt tudja mondani, hogy ez csacsiság és diktatúra van. Egy választót ez vajon kielégít? Nem hiszem.

Mohos Márton / 24.hu

Ősszel ön azt mondta a Partizánban, hogy az lesz az ellenzék fő kérdése ebben a ciklusban: tud-e dinamikát vinni a politikába, vagy sem. Hogy látja most ezt a kérdést? Tudtak? Egyáltalán megpróbáltak?

Sok párt van az ellenzékben, mindegyiknek más a problémája. A DK azt a következtetést vonta le a választási vereségből, hogy az a metódus, amit addig alkalmaztak, nem volt jó. Mostanra dinamika ebben a pártban van egyedül, a többi ellenzéki pártban nincs. A Momentumban sincs, pedig bennük láttam erre esélyt korábban. Ők egy generációs párt, amely akkor tudna kibontakozni, ha a tagsága egy irányba megy, ez náluk viszont nem látható. Sokfajta belső irányzat van, és semmi olyat nem látni a Momentumnál, ami egységet jelentene.

A DK elnöke pár hónapja előadta, hogy előbb lesz egymillió szavazójuk, aztán másfél, azaz erős, egyenes vonalú emelkedést jósolt. Ön szerint van plafon a DK felett, amely befagyasztja, és nem engedi nőni egy bizonyos szint fölé?

Akármi is a véleményünk Gyurcsány Ferencről, ő rendelkezik politikusi, vezetői kvalitásokkal, az ellenzék pedig nem bővelkedik ilyenben. Neki van érzéke ahhoz, hogy eszmei dimenziókat behozzon, stratégiákban gondolkozzon, hogy elmeséljen valamit. Ehhez képest azonban mégis mit mutatnak fel? Itt van például ez az európai egyesült államok-koncepció, amelyet ők emlegetnek a legtöbbet: és itt ebben meg is állnak. Hogy lehet elmesélni a közönségnek, hogy ez érzelmileg is átélhető legyen? A magyar társadalom nagy része egy nyugodt nemzeti fejlődésben gondolkodik, mire jön egy párt, amelyik azt mondja: európai egyesült államok, és ott áll a szegény kisember leforrázva, hogy ez meg hogyan hozható össze az ő életével.

A DK pedig arra nem jött rá eddig, hogy erről neki sokat többet kellene mesélnie.

Mit jelent ez az elmesélni? Egy jó mondatot? Egy jó képet? Egy hívószót?

Azt, hogy le tudják fordítani az üzenetet aprópénzre. Amit Orbánnál mindig szidni szoktak.

Pedig ezt nekik is meg kéne tenniük, hogy az európai egyesült államok mit jelent a mindennapi élet szempontjából, és ezt hogy lehet összehozni a nemzeti keretekkel. Egy rivális szempontot kellene felépíteni. De mivel úgy érzik, hogy diktatúra van meg hibrid rezsim, nem érzik azt, hogy egy rivális beszédmódra lenne szükség a kormány megszorongatásához.

Önnek fontosak egyébként ezek a meghatározások? Hibrid rezsim, maffiaállam, vezérdemokrácia: melyiket preferálja?

Mindegyik megragad valamit, de engem nem ez érdekel. Ezek mindig a végeredményt nézik, én meg a folyamatot szeretem értelmezni. Igazából a liberalizmus és a demokrácia egymáshoz való viszonya: engem ez érdekel, hogy ez miért változott meg.

Mohos Márton / 24.hu

És miért változott meg?

A hidegháborúban a demokrácia azt jelentette, hogy nem diktatúra. Amikor a demokrácia legyőzi a diktatúrát, ott marad önmagában, és az egy izgalmas folyamat, hogy mi történik akkor, ha minden ország demokratikussá válik. A legnagyobb probléma, hogy egymagában a demokrácián belül egy sor olyan dolog történik, ami a hidegháború esetén nem történt volna. A dinamikát és a szembenállást ma az adja, hogy ki a liberális, ki a demokrata, ezek ugyanis nálunk egymás ellen fordultak. Mondok mást: a nyugati demokráciák talán demokráciák voltak, amikor létrejöttek? Nem igazán. Franciaországban öt köztársaság volt. Hogy miért? Hát mert négy elbukott. Sokkal gyötrelmesebb a nyugati demokrácia kialakulási folyamata annál, mint amilyennek mi látjuk. Ezeket ugyanis rendre a végeredmény szempontjából nézzük, és nem arra fókuszálunk, hogy ők is 200 év alatt hogyan jutottak el eddig. Engem pedig ez az út izgat, és nem az, hogy leírjam, most éppen ez egy hibrid vagy maffiaszerű rendszer.

Milyen teljesítményt nyújtott 2022-ben az Orbán-kormány? Itt a sokat emlegetett infláció, az energiaválság vagy a befagyasztott uniós pénzek ügye, a Fidesz népszerűsége mégsem csökkent jelentősen. Vajon miért nem? Jól kormányoznak? Esetleg csak jól keretezi a történéseket, a válságot a politikai kommunikáció? Vagy az a megoldás, hogy nincs alternatíva, azaz a választók sokasága nem lát rajtuk kívül más reális lehetőséget?

Ha bizonyos rétegekben az elégedetlenség ott van, az még nem váltódik át kormányképességbe automatikusan. Sokan elégedetlenek, de az elégedetlenség nem ugyanaz, mint a kormányképesség. És kormányképesnek kell látni egy erőt, hogy a választók odaáramoljanak. Nálunk nem úgy van, hogy felemelkedik egy alternatív politikai elit. Berlusconi a ‘90-es években pár hónappal a választás előtt hozta létre a Forza Italiát.

Mi annak az oka, hogy nálunk ekkora a dermedtség?

Nehéz megmondani, hogy mi a pontos ok. Egy szubjektívet mondhatok: annak is van ára, ha egy rendszert mi diktatúrának nevezünk. Ha annak nevezzük, akkor egy csomó tudatos lépést nem fogunk megtenni annak érdekében, hogy kormányképessé váljunk. Mert a kormányképességünket pusztán azzal indokoljuk, hogy elvetjük a diktatúrát. Bejelentjük, hogy utáljuk, és várjuk, hogy a választók ezt akceptálják, és „kormányra engedjenek”. És nem foglalkozunk olyan dolgokkal, hogy tudatosan megtervezzük a pártunk változását, felkészülését.

A Fidesz a ’90-es években kispártból nagypárttá küzdötte fel magát, tulajdonképp néhány év alatt. De ha persze utáljuk a Fideszt, akkor azt is elvetjük, ahogy ők nagyok lettek. A Fidesznek bizonyos szempontból szerencséje volt, mert neki megvolt az egy darab ellenfele, az akkori MSZP. Orbánék azt mondták, hogy mi lenyúljuk az MSZP gazdasági hátországát, és megtanuljuk tőlük, hogy kell megszervezni magunkat az országban.

Orbánék a szocialistáktól tanultak?

Igen, annál is inkább, hogy ott volt Tellér Gyula, aki ’96-ban írt egy nagy tanulmányt arról, hogy a Fidesz a magyar politika absztrakt pártja. Amiben arra utalt, hogy beszélni jól tudnak, de nincs semmi társadalmi beágyazottságuk. Szerintem ez volt a Fidesz felemelkedésének első lépése, hogyan tud beágyazódni egy társadalomba. Mivel a Fidesz is fővárosi párt volt, ehhez az kellett, hogy elkezdjen vidékre menni, aztán lenyúlja az MDF elitjét, aztán a kisgazdákat, azaz mindig lenyúljon. Erre persze az ellenzéknek az a felháborodása, hogy úristen, hogy lehet ezt csinálni, mennyire erkölcstelen?! De hát, kérem, ez így működik, nemcsak nálunk, de külföldön is, a nagy párt lenyúlja a kisebbet, ez nem Fidesz-szabadalom. Ugyanazt mondom, amit korábban:

ára van annak, hogy a diktatúrából és az ellenállásból vezetik le a stratégiát az ellenzéki oldalon, és az aprómunkát nem végzik el.

Mohos Márton / 24.hu

Az ellenzék aligha jelent önmagában veszélyt a kormányra a közeljövőben. De a válság vajon igen? A materiális tapasztalat, a gazdasági helyzet, a pénztárcák zsugorodása okozhat-e olyan ütést, amely politikai instabilitáshoz vezethet?  

Egyetlen politika és politikus sem védett az ellen, hogy bármikor megbukjon, így Orbán sem. Arról beszéltünk, hogy szuper stabil a szisztéma, de az instabilitás miatt bármikor bármi megtörténhet. Az is tény, hogy a nagy magyar pártvezetők, Tisza Kálmán vagy Bethlen István egy idő után megbuktak, és Orbán már most a leghosszabb ideje kormányt vezető magyar miniszterelnök. Bethlen István vagy Tisza Kálmán helyére is olyan politikusok jöttek, akik a korábbi stabilitást már nem tudták fenntartani, megváltozott a karaktere a kormánynak, ziláltabbak lettek a pártviszonyok. Ha az erős vezető lelép a színről, biztos, hogy a politikai klíma nagyot változik.

Általánosságban beszél vagy kifejezetten gazdasági szempontból érti a kormány sebezhetőségét?

Általánosan. Olyan direkt összefüggés nincs, hogy mert magasabbak az árak, akkor egy éhséglázadás jön. Ám ennek vagy másnak lehet olyan kihatása, amely megrendíti a kormány működését. Van olyan, hogy valaki megnyer egy választást nagy többséggel, aztán pár hónappal később belebukik, lásd Nixon és a Watergate-botrány. Ki gondolta volna? Sok ilyen példa van.

Nem érdemes az ellenzéknek abban reménykednie, hogy ebből lázadás lesz. Azon viszont gondolkodnia kell, hogyha megbuktatják a diktatúrát, hogyan tudnák megteremteni maguknak a stabil színen maradást.

Vessünk még egy pillantást 2023-ra. Csupa megjósolható dolog látszik egyelőre: a kormány feltehetően a jól megtervezett kommunikációját viszi majd tovább, brüsszelezés és szankciózás lesz, miközben az ellenzéket lehordják majd a sárga földig. A másik oldalon belül 2024-ig versenyezni fognak egymással az egyes szereplők, hiszen a DK maga alá akar gyűrni mindenkit, a kormányt pedig verbálisan ütik, ahogy tudják. Mit tud ezekbe a megjósolható forgatókönyvekbe dinamikát, váratlanságot hozni?

Azt mondtam a beszélgetés elején, hogy nem lepett meg olyan nagyon 2022-ben semmi, és most is azt mondom, hogy 2023-ban sem látok vagy sejtek olyat, ami váratlan, esetleg újszerű lesz. Ez egy nagyon iszapbirkózós politikai szituáció. Az igazi váratlanság az lenne, ha egy kevésbé polarizált politikai közeg, légkör jönne létre. Erre csekély az esély, noha ilyen is volt a magyar történelemben, amikor kormány és ellenzék képes volt kiegyezni egymással. A váratlan az lenne, ha a háború hosszú ideig eltartana, ennek következményei ugyanis rendkívül negatívak lennének Magyarországra. Ne legyen itt háborús fenyegetettség, főleg ne harci cselekmény, hogy megtámadják Magyarországot, ám egy ilyen krízishelyzetben felmerülhetne egy szélesebb összefogás kormánypárt és ellenzék közt.

Azt tartanám váratlan fejleménynek, ha egy súlyosabb helyzet rádöbbentené a feleket, hogy azért mégis egy hajóban utazunk mi, itt mindannyian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik