Belföld

Az év utolsó előtti napján érkeztek meg az egészségügy átalakításáról szóló rendeletek

Ujvári Sándor / MTI
Ujvári Sándor / MTI

December 7-én, az év utolsó ülésnapján fogadta el az Országgyűlés az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását, amellyel gyakorlatilag az egész ellátórendszer működése megváltozik. A módosításhoz azonban hiányoztak a rendeletek, amelyeket a Belügyminisztérium még 2022-re ígért. Az év utolsó előtti napjáig kellett várni a megjelenésükre a Magyar Közlönyben: a törvénymódosításokat konkrét intézkedésekkel megtöltő rendeletek december 30-án, a késő esti órákban váltak nyilvánossá.

Ezek alapján, ahogy az várható volt, változik a háziorvosi körzetek kialakítása. A rendelet szövege szerint az Országos Kórházi Főparancsnokság a  háziorvosi körzetek kialakítása során figyelembe veszi, hogy a háziorvosi körzetben ellátott lakosságszámnak a házi gyermekorvosi körzet esetén legalább 600 főt, a felnőtt és vegyes háziorvosi körzet esetén legalább 1200 főt el kell érnie. A  körzethatárok módosítása esetén nem jöhet létre a minimumlétszám alatti lakosságszámú felnőtt, vegyes, illetve házi gyermekorvosi körzet. A  körzetmódosítást követően a  szerződésmódosítását a  szolgáltató kezdeményezi.

Új körzet létesítése esetén nem köthető finanszírozási szerződés, ha az új  körzet létesítése következtében valamely meglévő körzet lakosságszáma felnőtt és vegyes körzet esetén 1200, gyermekkörzet esetén 600 fő alá csökken. Vagyis ebben az esetben megszűnik a praxis.

Módosult az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló korábbi rendelet is. A módosítás következtében a Belügyminisztérium meghatározta, mit neveznek városi és mit vármegyei kórháznak.

A városi kórház a belgyógyászat, a sebészet, a szülészet-nőgyógyászat és a sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás szakmák közül legalább kettőben nyújt ellátást.

A vármegyei kórház pedig az alábbi szakmák közül legalább ötben:

1. belgyógyászat

2. endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

3. gasztroenterológia

4. nefrológia

5. sebészet

6. szülészet-nőgyógyászat

7. csecsemő- és gyermekgyógyászat

8. fül-orr-gégegyógyászat

9. szemészet

10. bőr- és nemibeteg-ellátás

11. neurológia

12. stroke ellátás

13. ortopédia

14. traumatológia

15. urológia

16. klinikai onkológia

17. aneszteziológia

18. intenzív ellátás

19. pszichiátria

20. kardiológia

21. sürgősségi betegellátó egységben szervezett szakellátás.

Nem számít meglepetésnek, hogy a központi ügyeletet hamarosan az Országos Mentőszolgálat szervezi Budapesten kívül.  A rendelet szerint az OMSZ a  háziorvosi, házi gyermekorvosi részvételével működő ügyeletet hétköznap 16 órától 22 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 8-től 14 óráig biztosítja.

A  területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, házi gyermekorvosi szolgálatban dolgozó háziorvos, házi gyermekorvos az ügyeleti szolgálatban havonta legfeljebb kétszer részt kell, hogy vegyen. Az ügyelet helyszíne az OMSZ által a járás területén megjelölt ügyeleti helyszín.

Az  OMSZ által biztosított háziorvosi ügyelet hétköznap 22 órától reggel 8 óráig, 14 órától reggel 8 óráig tart.

A rendelet továbbá kimondja, „2024. február 29-ig csak abban az  esetben kell alkalmazni azt, ha az OMSZ látja el az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást, egyéb esetekben a 2022. december 31-én hatályos rendelkezések az irányadók.”

A december 30-án megjelent rendeletekből hiányzik az a korábban belengetett terv, hogy a magánellátásban dolgozó orvosoknak kötelező jelleggel havi 20 órában a közellátásban is dolgozniuk kell, csak így tarthatnák meg működési engedélyüket.

Egyelőre nem szabályozza rendelet azt a Magyar Orvosi Kamara által hevesen ellenzett szabályozást, miszerint júliustól a szolgáltató esetlegesen 20 százalékkal csökkentheti az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvos és szakdolgozók alapilletményét, ha a minősítés során a teljesítménye nem éri el a kívánt követelményeket. De lehetővé válik az is, hogy a szakdolgozó alapilletményét a jelenlegi 20 százaléktól eltérően 40 százalékkal – a minősítés eredményétől függően – megemeljék.

Kapcsolódó
Lénárd Rita: Most tényleg nagy baj van
Az egészségügy tervezett átalakítása erősíti a hierarchikus viszonyokat és bizonyos formában visszahozza a hálapénzt – nyilatkozta lapunknak a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki szerint tömeges felmondás várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik