Belföld

Ilyen is ritkán fordul elő: a bérmegállapodás felbontását kérik a szakszervezetek

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A jövő év elején napirendre kerül az állami közszolgáltató cégeknél a fizetések rendezése, így a munkavállalók nagyobb béremelésre számíthatnak jövőre, mint a 2021-ben megkötött bérmegállapodás szerint járó 5 százalék – tudta meg a Napi.hu.

Az érdekképviseletek szerint az inflációt és a minimálbérek emelkedését figyelembe véve kell rendezni a vasutasok, a buszosok, a postások és a víziközművek dolgozóinak fizetését. A portál úgy tudja, a munkáltatók és a kormány is nyitott a megállapodás felülvizsgálatára.

A jelenlegi állapot szerint jövőre átlagosan csupán 5 százalékkal emelkedne a fizetés az állami közszolgáltató cégeknél – a 2021-ben megkötött, három évre szóló bérmegállapodás értelmében. Ezt a mértéket ugyanakkor jelentősen meghaladja az azóta rekordokat döntő infláció, így ekkora emelés mellett a dolgozók bérének reálértéke jelentősen visszaesne. Ennek elkerüléséért már kezdeményezték mind az országos konföderációk, mind a helyi szakszervezetek a bérmegállapodás újratárgyalását és a magasabb jövő évi béremelést – írja a Napi.hu.

A portál megkeresésére Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, elengedhetetlenné vált a 2023-ra ütemezett, mindössze 5 százalékos átlagos béremelést tartalmazó megállapodás újratárgyalása. Az elnök szerint a munkavállalók elégedetlenek a 2021-ben aláírt bérmegállapodással, mivel az infláció messze meghaladja az abban foglalt bérrendezés mértékét, amely 2021-re, 2022-re és 2023-ra összesen átlagosan 15 százalékos alapbérfejlesztést jelent.

Az elnök szerint az inflációt, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelését alapul véve a cél, hogy jövőre legalább 15 százalékkal emelkedjen az érintett munkavállalók, vagyis a vasutasok, a volánosok, a postások és a víziközmű ágazat munkavállalóinak a fizetése, elsősorban az alapbérek emelésével. Az érdekképviseletek már hónapokkal ezelőtt kezdeményezték a megállapodás felülvizsgálatát, ám erre várhatóan az év elején kerül sor. Palkovics Imre hozzátette, mivel a nemzetközi folyamatok a magyar gazdaságba is begyűrűznek, bizonytalanságot okoznak, ezért egyelőre a 2023-as bérrendezés a legfontosabb cél, a következő évekre vonatkozó, adott esetben hosszabb távra szóló bérmegállapodás egyelőre nincs napirenden.

A MÁV-nál már januárban tárgyalóasztalhoz ülnek az érdekképviseletek a vállalatvezetéssel és a fenntartói jogokat gyakorló kormányoldallal. Erre ígéretet kaptak a képviseletek Lázár János építési és közlekedési minisztertől – mondta el a Napi.hu-nak Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik