Belföld

Abszurdnak tartja Novák Katalin TV2-nek adott interjúját Horn Gábor

Novák Katalin Facebook oldala
Novák Katalin Facebook oldala
A Republikon Intézet vezetője szerint az államfő lépései nem igazolják szavait.

Bár Novák Katalin a TV2 Tények című műsorának adott karácsonyi interjújában arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel egyenrangú a viszonyuk, ezt Horn Gábor a Hirklikknek cáfolta, mint mondta, a magyar közjogi berendezkedés a miniszterelnökre van kiépítve, az államfőt az Orbán-rezsim „használja”. Szerinte a fideszes kommunikáció része volt, hogy amikor már tarthatatlannak érezték a helyzetet, gesztusként Novák Katalin ment el Kijevbe. Ő azonban egy „mellékszereplő” –  tette hozzá Horn Gábor. Szerinte az államfő a  külpolitikában egyfajta egyensúlyi szerepet tölt be azokon a területeken, ahol a kormány nagyon beszorul.

A Republikon Intézet vezetője azt abszurdnak tartja, hogy a köztársasági elnök a TV2 műsorának adta az interjút, nem az állami tévének.

Ha valamit meg kellene testesítenie a köztársasági elnöknek, az az össznemzeti értékek képviselete. Ez a gesztus, amit itt látunk, ez kicsit se az. Az egyébként szintén a Fidesz foglyaként működő Magyar Televízió legalább védhető, mert az a közszolgálatinak nevezett királyi, pártpropaganda tévé. De, hogy a TV2-ben…

Szerinte jelzésértékű, hogy Novák Katalin annak a kereskedelmi televíziónak adott interjút, amelynek a képernyősei a Fideszre szavazásra buzdítottak a választás előtt. Az nem baj, ha egy köztársasági elnök egy a párt közvetlen környezetéből jön, de azt nem látja, hogy Novák Katalin elszakadt volna a Fidesz értékrendjétől, össztársadalmi érdekeket képviselne.

Bizonyos értelemben Áder János ezt hitelesebben képviselte, mert ő legalább környezetvédelmi kérdésekben időnként a sarkára állt. Nováknál ezt egyáltalán nem látom.

Szerinte nagyon jó lenne, ha Novák Katalin nemcsak szavaiban, hanem a tetteiben is kiállna az egész társadalom mellett. Példának hozza, hogy az államfő az interjúban tett egy félmondatos megjegyzést arra, hogy nem függhet az uniós forrásoktól a pedagógusok béremelése, ám ezt a törvényalkotási folyamatban nem jelezte, noha megtehette volna.

Az ATV Híradójában a pedagógus szakszervezetek is reagáltak Novák Katalin szavaira, ami szemben áll azzal, amit korábban Orbán Viktor mondott.

Én azt gondolom, hogy ez egy kettős szereposztás a kormány részéről.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a Novák Katalin által mondottak csak az indulatok csillapítására szolgál. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője jelezte, az államfő szavai egybecsengenek azzal, amiért régóta harcolnak, de várnák a részleteket a jövőjüket illetően, hiszen az uniós pénzek bizonytalansága jelenleg is fennáll. A PSZ december közepén egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét kezdeményezte, de erről nem esett szó az interjúban, noha Totyik Tamás szerint pozíciójánál fogva éppen az államfő indíthatná el a folyamatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik