Belföld

Novák Katalin kegyelmet adott a Budaházy-ügy hét vádlottjának

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin köztársasági elnök közleményt adott ki kedden este a Budaházy-üggyel kapcsolatban.

Az államfő emlékeztetett, december közepén érkeztek meg hozzám az ügyben érintettek kegyelmi kérelmei. Mint ismert, 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás.

Sajnálatosnak tartom, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni

– jelentette ki.

Alapos mérlegelést követően úgy döntött, hogy különválasztja azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest, tette hozzá.

Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem

– fogalmazott.

Az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartja helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről.

Az úgynevezett Budaházy-ügy is rámutat arra, hogy a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét. Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében

– zárta a közleményt.

Budaházy Györgyöt, az ügy névadóját terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt első fokon tizenhét év börtönre ítélték, így őt a mostani eljárási kegyelem nem illeti meg. Budaházyt egyébként októberben kiengedték a börtönből, otthonában, nyomkövetővel készülhet fel a másodfokú tárgyalásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik