Erőteljes nyugat-keleti áramlással frontok érkeznek Európa nyugati részéről emiatt változékony, de szinte tavasziasan enyhe idő lesz jellemző. A Kárpát-medencében is enyhe idő várható, Magyarországon is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet a csapadék pedig mindenütt megszűnik – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
Szombat éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, éjfél után a Dunántúlon ismét megnövekszik a felhőzet. Párás lesz a levegő, a Dráva mentén és az északkeleti megyékben köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet.
Vasárnap napközben közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a köd napközben ritkul, de kevés helyen tartósan megmaradhat. Legfeljebb szitálás, éjjel esetleg ónos szitálásra lehet számítani.
Szombat estig a nyugati, északnyugati szél élénk, a középső tájakon olykor erős lesz, de éjszakára mindenhol mérséklődik a légmozgás. Vasárnap a délire, délkeletire forduló szelet az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 6, 11 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel fagypont felett várható.