Belföld

Többször is hátba szúrtak egy férfit egy csákvári céges bulin

police.hu
police.hu

Egészségügyi intézményből érkezett bejelentés a rendőrségre tegnap este arról, hogy bevittek egy férfit a mentők, aki úgy nyilatkozott, hogy hanyatt esett és megsérült. A kezelőorvos azonban megállapította, hogy a férfit bántalmazás érte. A hátán két szúrt sebet talált, melyek életveszélyes sérülések.

A rendőrök forró nyomon elindulva, a beszerzett adatok és bizonyítékok alapján néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót, egy 29 éves csákvári férfit, akit őrizetbe vétele mellett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsított egy Csákváron tartott céges rendezvényen előzetes szóváltást és dulakodást követően késsel többször megszúrta a 48 éves sértettet, akinek egy bordája eltörött és a tüdeje megsérült. A helyszínen lévők mentőt hívtak hozzá, akik a sérültet kórházba szállították. A támadó a bűncselekmény helyszínéről elmenekült, a nyomozók azonban barátjának ingatlanánál elfogták.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték a személyi szabadságát korlátozó bírói kényszerintézkedés elrendelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik