Belföld

Letartóztatták a válófélben lévő nejét és annak új párját megkéselő budapesti férfit

police.hu
police.hu

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a 45 éves R. Attilát, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden reggel megkéselte a válófélben lévő feleségét és annak új barátját a XVI. kerületi Arany János utcában.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított egy  üzlet mögötti parkolóban megdobta kővel annak a kocsinak az ablakát, amelyben a felesége és annak jelenlegi élettársa tartózkodott. Ezt követően lábánál fogva kezdte rángatni a kiszállni akaró nőt, míg az autóban ülő férfi megpróbálta visszarántani az asszonyt a gépkocsiba.

A dulakodás során a gyanúsított a nála lévő bicskával vágó mozdulatokat tett feléjük, amellyel megsértette a feleségét és annak párját is. Ennek következtében az egyiküknek életveszélyes, a másikuknak  pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. Ezután a gyanúsított beült az áldozata kocsijába, majd elhajtott vele és később felgyújtotta. Kiderült, hogy már nem ez volt a külön élő házaspár tagjai közötti nagyobb veszekedés, két komolyabb vita is volt közöttük, és egyik alkalommal a gyerekek akadályozták meg, hogy elfajuljanak a dolgok.

A férfi az elfogása után azt mondta a rendőröknek, hogy vissza akarta szerezni a nőt. A részbeni beismerő vallomása azonban több tekintetben is ellentétes a tanúvallomásokkal. Az ügyben eljár nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik