Belföld

Vallott a XVI. kerületi késelő: vissza akarta szerezni a válófélben lévő párját

police.hu
police.hu

Életveszélyt okozó testi sértéssel, súlyos testi sértéssel, jármű önkényes elvételével és rongálás bűntettével gyanúsítottként azt  45 éves R. Attilát, aki ellen hajtóvadászatot indított a BRFK a tegnap kora reggeli XVI. kerületi Arany János utcai késelés után.

A férfi egy áruház mögött látta meg a válófélben lévő feleségét egy idegen férfi autójában. Egy kővel bedobta a kocsi hátsó ablakát, majd kirángatta az asszonyt, és zsebkésével hátba szúrta, míg a nő barátját a combján sebesítette meg. Az elkövető a megszúrt férfi kocsijával menekült el, amit a közelben felgyújtott és hátrahagyott.

A megkéselt pár a közeli mentőállomásra ment be segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. A jelenlegi adatok szerint a 39 éves nő életveszélyesen, az 52 éves férfi súlyosan sérült. A szurkáló után a fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak, a férfi azonban 8 óra 10 perckor önként feladta magát.

A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi beismerő vallomást tett a kihallgatása során, és azzal indokolta a tettét, hogy vissza akarta szerezni a nőt.  A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik