Belföld

Tényleges életfogytiglant kértek a várandós nejét hároméves kislánya előtt halálra kaszaboló férfire

police.hu
police.hu

Sokkal súlyosabb büntetést kért a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfire, akit húsz év fegyházra ítéltek elsőfokon azért, mert 2020 őszén halálra kaszabolta a várandós feleségét.

A válást tervező szegedi férfinél olyan tévképzet alakult ki, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják és azt gondolta, hogy a házastársa áll emögött. Tudatzavart állapotban, a felébredését követően magához vett egy konyhakést, és azzal, majd azt követően egy másik késsel több mint harmincszor nagy erővel megszúrta az asszonyt.

Elsősorban az asszony fejét és felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette és magzatja is elhalt. A gyilkosság alatt a hálószobában volt közös, három és fél éves kislányuk is.

A férfi ezután lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget. A gyilkos az utolsó szó jogán bocsánatot kért, és azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, s nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell.

A Szegedi Törvényszék húsz év fegyházra ítélte az elkövetőt azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadon. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ügyészég további bűncselekmény, a magzatelhajtás bűntettének megállapításáért és a kiszabott szabadságvesztés súlyosításáért, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a férfi és védője pedig  büntetés enyhítéséért fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta az ügyészség fellebbezését, és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a férfi cselekményének további magzatelhajtás bűntettekénti minősítését kérte azzal, hogy tényleges életfogytiglanra ítéljék az elkövetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik