Belföld

Söröztek, majd lebokszolták egymással a dolgot

Súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik összeverekedtek egy sörözést követően.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ittas állapotban lévő férfiak két külön asztaltársaságnál ültek tavaly augusztusban egy tatabányai söröző teraszán. Az egyik férfi a másik társaság beszélgetéséhez kötekedve hozzászólt, ami nem tetszett az asztalnál ülő elkövetőnek. Ez a férfi felállt, és megkérdezte a kötekedő férfit, hogy miért szól bele a beszélgetésükbe.

Ezt követően mindkét férfi állva kiabált egymással, majd az egyik férfi többször megrúgta a másikat. A megrúgott férfi a betonon hagyott  levágott faágak közé esett, majd felállt. A verekedést kezdeményező férfi ököllel ütötte a földről felálló félmeztelen férfit, többször megrúgta, majd leszorította a földre.

A földre került férfi újra felállt, ekkor már ő támadott a másik férfira, a karját rángatta, a nyakát átkarolva a betonra rántotta, majd ráült a hasára és hétszer is megütötte ököllel a riválisa arcát. Ezzel eltörte a megütött férfi orrcsontját, homlokcsontját, valamint vállizületét,  e sérülések tényleges gyógytartama nyolc hét volt.

A kötekedő férfi is megsérült, mindkét kezén, térdén, lábán, nyolc napon belül gyógyuló horzsolásokat szenvedett el a másik férfi általi bántalmazása közben, emiatt nem kérte a támadó megbüntetését.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetett előéletű férfire súlyos testi sértés bűntette miatt, a másik férfira pedig pénzbüntetést kért garázdaságért.

Olvasói sztorik