Belföld

MOK: Az az attitűd, amit a törvény és rendeletei kirajzolnak, nem marad válasz és reakció nélkül

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Kedves Kollégák, érezzük és értjük azt a feszültséget, amit a most megjelent rendelettervezetek okoznak mindnyájatokban – kezdi bejegyzését Facebookon a Magyar Orvosi Kamara nem sokkal az után, hogy kiderült, a kormány kötelezné a magánorvosokat arra, hogy havi 20 órát a közegészségügyben dolgozzanak le.

Ígérjük, hogy az az attitűd és az az orvosokról alkotott kép, amit a törvény és rendeletei kirajzolnak, nem marad válasz és az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül

– írja az orvoskamara, hozzátéve, szakértők bevonásával és valamennyi területi szervezet véleményét kérve dolgoznak a szakmailag megalapozott, a tagság érdekeit képviselő véleményezésen.

Hangsúlyozzák, ezek a jogszabályok kiterjedten rombolják Magyarország egészségügyét.

A bejegyzésből kiderül az is, hogy február 4-én rendkívüli Országos Küldöttközgyűlést hívnak össze, ahol döntenek az orvostársadalom közös fellépésének formájáról.

A MOK győri elnöke, Szijjártó László az RTL-nek nyilatkozva azt mondta, szükségállapot van az egészségügyben az orvoshiány miatt.

Lapunkban az orvoskamara alelnöke, Lénárd Rita fejtette ki, mekkora a baj:

Kapcsolódó
Lénárd Rita: Most tényleg nagy baj van
Az egészségügy tervezett átalakítása erősíti a hierarchikus viszonyokat és bizonyos formában visszahozza a hálapénzt – nyilatkozta lapunknak a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki szerint tömeges felmondás várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik