Belföld

Aktus közben buktatta le „feleségét” egy kiskunhalasi férfi, de csapda volt az egész

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveres rablás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást egy 41 éves kiskunhalasi férfival és egy 31 éves kiskunhalasi asszonnyal szemben, írja a police.hu.

Mint közölték, a gyanú szerint a nő találkozót beszélt meg egy 21 éves férfival 2022. december 9-re annak kapcsán, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesítsenek. A címet az asszony mondta, a kuncsaft pedig mit sem sejtve besétált a csapdájába. Ugyanis az aktust megzavarta egy személy, aki az asszony férjének adta ki magát.

A dühösnek tűnő férfi elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, majd több tízezer forintot követelt a házassága tönkretétele miatt, egyfajta kárpótlás gyanánt. Az asszony eközben kirámolta a sértett kocsiját, több doboz sört, egy parfümöt, egy elektromos cigarettát, egy kabátot, egy irattartót és némi készpénzt vett ki belőle.

A férfinél nem volt kéznél a kért összeg, ezért hazament és magához vett 60.000 forintot, amit egy megbeszélt helyen át is adott fegyveres támadójának.

A történet nem ért itt véget, ugyanis másnap ismét jelentkezett a zsaroló, mondván, hogy drága ékszerek tűntek el a házból és azok árát követelte. A sértett ekkor a rendőrséghez fordult segítségért.

A megye rendőrei pár órán belül beazonosították a fegyveres rablással gyanúsítható duót, akik a gyanú szerint előre kitervelték a bűncselekmény elkövetését. A főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központtal együttműködve a lakásán elfogták a 41 éves férfit. Nem sokkal később az asszonyt is őrizetbe vették. A két kiskunhalasi lakost gyanúsítottként hallgatták ki az esettel kapcsolatban és kezdeményezik letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik