Belföld

Török Gábor: Külső okok vezethetnek a Fidesz bukásáig, önerőből az ellenzék soha nem nyer választást

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Telexnek adott videóinterjút Török Gábor, ahol az elemző részletesen beszélt a Fideszre leselkedő veszélygócokról, az ellenzékről, és az unióról is.

Azzal kezdte az interjút, hogy szerinte a „teljes népesség körében jelentős előnye van a Fidesznek, és még jelentősebb a biztos szavazók körében.”

A kormányra leselkedő veszélyt ma már nem az ellenzék jelenti, sokkal inkább a gazdasági térből és a nemzetközi térből érkező kihívások, vagy „épp az udvaron belüli” problémák.

Hozzátette:

Ez a hatalmi struktúra úgy van felépítve, hogy az ellenzék irányából veszély nem érkezhet.

Arról is beszélt Török, hogy a baloldal és jobboldal közti inga megállt, „az ingát kikapcsolták”, ezzel szemben a kormánynak inkább a nemzetközi kapcsolataira és a gazdasági helyzetre érdemes figyelnie.

Török arról is beszélt, hogy a kormány által felépített hatalomgyár „kiválóan végzi a dolgát, és értelmezi át a dolgokat.” Itt megemlítette a szankciós inflációt, az ársapkát, mint „találmányt”, amelyek szerinte hatásosan „csökkentik ezeknek az ügyeknek a súlyát.” A „Fidesz semmi mást nem csinál a választás óta, csak előkészít.”

Egy biztos, bármekkora veszteségek lesznek, a kormány soha nem fogja feltenni a kezét, mindig lesz magyarázat, és amíg van magyarázat, addig mindig megvédhető lesz a saját pozíciója az emberek fejében.

Politikai instabilitás akkor következhet be, „ha a kormányoldal hibát követ el”. Azaz belső válság alakul ki, nemzetközi baklövéseket vét, vagy félrekezeli a gazdaságot. Az elemző szerint lehet olyan „gazdasági válság, amely a kormány oldalt is el tudja sodorni.”

Külső okok vezethetnek a Fidesz bukásáig, önerőből az ellenzék nem fogja megnyerni a választást soha

– mondta Török.

Soha nem volt ekkora hatalma a Fidesz-kormánynak, 2014-ben és 2018-ban sem. Török szerint „a legsikeresebb és legpótolhatatlanabb tagja ennek a kormánynak Rogán Antal.”

Az uniós politikával kapcsolatban azt mondta Török: az EU ráérzett, mi fáj a legjobban Magyarországnak, de „nem hiszem, hogy az Európai Uniónak az lenne a célja, hogy Orbán Viktort megbuktassa.” Egyetlen terület a forrásmegvonás, ahol fájdalmat lehet okozni, amikor 3000 milliárdot elvesznek, mert így lehet azt elérni, hogy a számukra fontos ügyekben a kormány végül máshogy döntsön – mondta.

A magyar kormánynak az orosz-ukrán háborúban tanúsított politikájában nem történt „180 fokos fordulat, kis korrekció” azonban igen, és továbbra is különutas politikát visz az Orbán-kabinet. Azaz „nem szakít a korábbi orosz-politikájával”, miközben Novák Katalin kimondja „megfelelő mondatokat.”

Arról is hosszan beszélt Török, hogyha „rossz a gazdaság helyzete, az még az udvaron belül is okozhat feszültségeket.” Jelenleg az udvaron belül három-négy olyan érdekkör van, amelyek küzdelme élesebb, mint korábban. „Ezek az érdekkörök felismerték, hogy csak egymástól tudnak forráshoz jutni.” A miniszterelnök pedig ügyel arra, hogy rend és káosz legyen egyszerre ezen a területen.

Ha valahol ezt a berendezkedését fenyegetheti valami, akkor ennél a feszültségeknél kereshetők.

Török szerint kérdés, hogy van-e értelme az ellenzékről beszélni. „Az ellenzék nem releváns része a magyar politikai berendezkedésnek.”

Egyetlen innováció a DK-féle árnyékkormány az ellenzéki oldalon, ami a „semminél valami több”. Török szerint a „DK mutat néha időnként politizálási jeleket”, az LMP-nél pedig látható még valami hosszútávú terv ellenzéki oldalon.

Az ellenzéknek megvan a maga játszótere, vagy a mókuskereke, amelyben a kis mókusok futkároznak körbe-körbe, de kitörni nem tudnak belőle.

Az ellenzék láthatatlan és értehetetlen az emberek számára- mondta Török.  A „tehetségtelenséget, vagy a képességbeli hiányokat nem a véletlen alakítja így, hanem mindez a 12 év.” A kontraszelekció, az ellenzéki politizálás lesüllyedése, a nyilvánosság helyzete: ezek mind-mind hozzájárulnak a jelenlegi helyzethez.

Egyre kevésbé gondolja normális ember azt, hogy politikusként neki érdemes lenne részt venni ebben a rendszerben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik