Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította: csalásért el volt ítélve – tudta meg a Blikk. Az ítélet nem jogerős.
P. Mária – akit amúgy nagy összegű csalással vádolnak – keresetet nyújtott be, amelyben azt kérte, a kormánypárti politikus kérjen tőle bocsánatot és fizessen neki 2,5 millió forint sérelemdíjat. A Debreceni Törvényszék kedden, első fokon P. Máriának adott igazat.
Az asszony akkor vált országosan ismertté, amikor kiderült, hogy többek közt Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegette. A csengeri asszony azt állította, hogy ő az örököse a felfoghatatlan vagyonnak, amit Kósa is elhitt. A nő befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa később elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte P. Máriát, aki 2018 áprilisában elhagyta az országot. Még az előtt, hogy a rendőrség beidézte volna kihallgatásra. Ezután a hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami alapján Svájcban került rendőrkézre. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.
Helmeczy László, P. Mária védője azt nyilatkozta a Blikknek az első fokú döntés után:
Miután a csengeri ügyben előkerültek különböző okiratok, Kósa úr a 2018-as választási kampányban azt állította védencemről – akivel éveken át jó kapcsolatot ápolt -, hogy csaló, csalásért el volt ítélve és más becsületsértő kijelentéseket is tett. Okirattal igazoltuk, hogy Mária soha sem volt csalásért elítélve, ezért kértük a törvényszéktől, állapítsa meg, Kósa úr megsértette védencem jó hírnevéhez és becsületéhez fűződő jogait. Fellebbezni fogunk, mert álláspontunk szerint ha egy közjogi méltóság ország-világ és a sajtó előtt tesz ilyen kijelentéseket, az okot ad arra, hogy sérelemdíjat fizessen, továbbá bocsánatot is kérjen.