Belföld

Beengedett két ismeretlent az otthonába, 100 ezer forinttal távoztak tőle

Barátnőjénél volt látogatóban egy 51 éves nő 2022. március 18-án, majd amikor hazaért mélykúti otthonához két idegen lépett oda hozzá a kapuban, írja a police.hu.

Az ismeretlen nő és férfi leszólította, majd azután érdeklődtek, hogy eladó-e bármi a lakásban. Ő jóhiszeműen, mit sem sejtve beinvitálta az idegeneket a házba, mivel lábasokat akart nekik eladni. A duó női tagja beszélgetni kezdett az asszonnyal a konyhában, eközben a férfi őrizetlenül járt-kelt a házban.

Nem telt el sok idő és megjelent a férfi, hogy távozásra szólítsa fel partnerét. Az asszonynak gyanússá vált a páros, ezért ellenőrizni kezdte értékeit. Sejtése beigazolódott, ugyanis valamivel több mint 100 ezer forint hiányzott a pénztárcájából.

A sértett értesítette gondnokát, aki elmesélte a történteket a jánoshalmi rendőröknek.

Az egyenruhások az adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként beazonosították a tolvajduót. A 27 éves férfit és társát, egy 29 éves nőt gyanúsítottként hallgattak ki kifosztás miatt. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Ajánlott videó