Belföld

Közel száz orvos jelezte, hogy nem tudja fizetni a rezsiköltségeket

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Budapesten egy kerület szinte összes alapellátó orvosa összefogott azért, hogy az önkormányzat segítse őket a drasztikus rezsiköltségek fizetésében. Nem csak ők kerültek nehéz helyzetbe az energiaválság miatt, vannak azonban olyan háziorvosok is az országban, akik továbbra is néhány tízezer forintos havi fix összeget fizetnek, mert az önkormányzat átvállalja a rezsijük többi részét.

Az egészségügyi alapellátás biztosítása önkormányzati feladat, ám több helyhatóság magukra hagyja a háziorvosokat, akiknek így maguknak kell kigazdálkodniuk praxisaik rezsijét az évek óta változatlan támogatásból.

A budapesti III. kerület orvosai összefogtak, hogy megoldást találjanak a szerintük tarthatatlan helyzetre: lapunkhoz is eljutott nyilatkozatukban azt írják, nem tudják kigazdálkodni a sokszorosára növekedett rezsiköltségeket, bérük terhére pedig nem vállalják azok kifizetését. A november 18-ai keltezésű nyilatkozatot a III. kerület 56 felnőtt háziorvosa (az összes háziorvos 95 százaléka), 24 gyermek háziorvosa (92 százalék), 16 felnőtt fogorvos (a felnőtt fogorvosok 64 százaléka) és 3 gyermek fogorvos (43 százalék) szignózta.

Ez 98 orvos, a kerület orvosi létszámának 84 százaléka.

Mint írják, a távhő ára a 16-szorosára, a villanyé pedig a nyolcszorosára emelkedett.

Úgy fogalmaznak,

az alapellátásban dolgozó orvosok a legalább 10 éve változatlan, működésre fordítható finanszírozási összegből a megnövekedett egyéb költségek (pl. takarítás, könyvelői díj, informatikai rendszerek díja, gyógyszerek költsége, biztosítások díja stb.) miatt, a sokszorosára növekedett rezsiköltségeket kigazdálkodni nem tudják, illetőleg saját bérük terhére ennek kifizetését nem vállalják (hiszen ez egyetlen egy munkavállalói csoporttól sem elvárható).

A kerület lakosaira semmilyen további terhet nem tudnak és nem is akarnak áthárítani, így bevételeiket nem tudják növelni – írták még, hozzátéve, hogy az ország és a főváros számtalan önkormányzata átvállalja a rezsidíjak megemelkedett összegét, mert csak így biztosítható az, hogy az egyébként is kis létszámú, túlterhelt és többségében nyugdíjas korú, alapellátásban dolgozó orvosok munkájukat tovább folytassák.

A nyilatkozatot a kerület önkormányzati képviselőinek, a polgármesternek, az országgyűlési képviselőknek és a Magyar Orvosi Kamarának is eljuttatták. Azt remélik, hogy az ország több önkormányzatához és Budapest számos kerületéhez hasonlóan az óbudai önkormányzat sem hárítja át az alapellátásban dolgozó orvosokra a megnövekedett rezsidíjakat, máskülönben

az alapellátásban dolgozó orvosok tömeges felmondására lehet számítani.

Azt is írják, hogy a probléma országos szintű megoldást igényel, de addig is helyi szintű kezelés szükséges. Ez ügyben Kiss László III. kerületi DK-s polgármester néhány napja közleményt adott ki, amiből kiderül, a kormánytól várja a megoldást. Szerinte „a kormányzati intézkedések sajnos csak növelik a káoszt ahelyett, hogy megoldanák a helyzetet. Az első intézkedések között szüntették meg az önkormányzatok rezsikedvezményét, veszélyeztetve ezzel a közellátásokat. Nemcsak az óvodák, a bölcsődék, a közvilágítás, a közlekedés, a szakrendelők estek így a kormányzati rezsikáosz áldozatává, hanem az orvosi rendelők is.”

Az ellenzéki kerületvezető azonnali kormányzati beavatkozást sürget. Mint írja, „nem engedhetjük, hogy alapjaiban rendüljön meg a háziorvosi ellátás, nem engedhetjük meg, hogy ne működjön a szociális ellátórendszer.”

Megkerestük Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát, válaszukban átküldték a polgármester korábbi közleményét, és hangsúlyozták, „a kormányzat az alapellátó orvosokat kivette a rezsitámogatott körből, és ezzel valóban nehéz helyzetbe hozta – a szakrendelőkhöz és a szociális ellátórendszerhez hasonlóan – országszerte a háziorvosokat. Az alapellátó orvosok a kormányzattal állnak szerződésben, így az állam felelőssége, hogy a praxisokat működtetni tudják. A probléma országos mérete és a szabályozási anomáliák miatt szerdán

nyílt levélben szólítottuk fel a kormányt arra, hogy mielőbb tegye vissza az alapellátó orvosokat a rezsitámogatott körbe.

Rezsi: 45 ezerről 500 ezer forint

A nyilatkozatot  aláíró egyik III. kerületi háziorvos Kádár Emese, aki lapunknak azt mondta, egyelőre nem kapott tájékoztatást az önkormányzattól arról, mennyi lesz a megemelkedett rezsiszámlája, de az elmúlt hónapok drágulásait számba véve a becsült összeg óriási.

Eddig átalánydíjat fizetett, és márciusban volt az éves elszámolása. Harmincezer forintból kijött a távhőből és az áramfogyasztásból álló rezsiszámlája, a márciusi éves elszámolás során pedig nem kellett sokat ráfizetnie. Az önkormányzattal kötött szerződésben az áll, hogy fogyasztás alapján fizeti az épület rezsijének rá eső részét. Az épületben heten praktizálnak háziorvosok, rajtuk kívül pedig védőnők és gyermek háziorvosok is rendelnek.

Számításai szerint az áremelések miatt a következő hónapokban 350–400 ezer forint lehet a számlája, amelynek kifizetéséhez egyelőre nem kap támogatást sem az államtól, sem az önkormányzattól.

Egy másik lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő III. kerületi háziorvos is hasonló mértékű emelkedésről számolt be. Azt írta, a tavaly még havi 45 ezer forintos rendelői rezsije 2022. október 1-jétől 500 ezer forint körül alakul. Sejthetően – tette hozzá, ugyanis az önkormányzattól nagyon kevés információt kap.

„Kormányzati lépések a rezsicsökkentés szűkítésével kapcsolatban júliusban történtek. Ehhez képest az önkormányzat első jelzése az orvosok felé csak október 4-én érkezett egy szeptember 26-i keltezésű levél formájában, melyben arról tájékoztattak, hogy «kormányzati döntés alapján, az egyes ingatlanok áram- és gázszolgáltatása 2022. augusztus 1-jétől már nem a kedvezményes áron kerül kiszámlázásra a szolgáltatók részéről», valamint, hogy a FŐTÁV 2022. július 1-jétől a nem lakossági távhőfogyasztók által igénybe vett távhőszolgáltatási hődíjat nagyjából duplájára, az alapdíjat nagyjából 20 százalékkal megemelte” – mondta.

Október 27-én újabb levelet kapott arról, hogy az önkormányzatok kikerültek a rezsicsökkentés hatálya alól.

A jövő évre nézve semmilyen információja nincs, azt viszont tudja, hogy a tényleges helyzettel márciusában szembesül majd, amikor megérkezik a különbözeti számla.

Ami biztos, hogy tartozásunk ebben a pillanatban is milliós nagyságrendű

– nyilatkozta. Szerinte „az önkormányzat az orvosokat egy teljes éven keresztül információhiányban tartja a tekintetben, hogy milyen rezsiösszeget tart nyilván tartozásként.”

Kádár Emesének – és minden háziorvosnak – a helyi önkormányzattal és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) is szerződése van. Az előbbivel kötött kontraktusban az áll, hogy ha nem fizeti a rezsit, akkor az önkormányzatnak többszöri figyelmeztetés után jogában áll felmondani a praxis működtetésére kötött szerződést.

Az egészségbiztosítási alapkezelő az orvosi és az asszisztensi bérre is ad támogatást, csakúgy mint a működtetésre. Az utóbbi összeg havi 520 ezer forint, amiből nemcsak a megemelkedett rezsit lehetetlen kifizetni, hanem a többi folyamatosan dráguló tételt is: a céges autóba piaci áron tankolt üzemanyagot, a megemelkedett díjjal dolgozó könyvelőt és takarítót, illetve a folyamatosan dráguló számítógépes szoftvert, amely a betegellátáshoz szükséges.

Bár a bérekre korábban kaptak kiegészítést a háziorvosok, a NEAK-tól érkező alapfinanszírozás évek óta változatlan összegű, vagyis abból, a működtetésre kapott összegből kell kigazdálkodnia a vállalkozásként működő praxis költségeit, mely összeg még az inflációt sem követi, nemhogy az energiaárak emelkedését. Mindez azt jelenti, hogy Kádárnak és a többi, hozzá hasonló helyzetben lévő háziorvosnak a saját fizetéséből kellene fedeznie a megemelkedett kiadásokat.

A lapunknak névtelenül nyilatkozó háziorvos különösen az üzemanyagárak növekedését tartja mellbevágónak.

Mivel a háziorvosok a betegellátáshoz saját, de jellemzően a cégük tulajdonában álló autót használnak, azért, hogy az autó üzemeltetési költségeit joguk legyen a NEAK-finanszírozásból fedezni, nem kaphatnak a kutakon a nyár közepe óta az ársapkás üzemanyagból.

A kedvezményes benzinár igénybevételének feltétele a magánszemély nevére kiállított forgalmi engedély felmutatása, tehát azok az orvosok, akiknek a családjában nincs másik autó, a magánutazásaikat is kénytelenek a körülbelül 700 forintos benzinnel megoldani a 480-as helyett – így még lakossági szerepkörükben is elesnek a kedvezménytől, magyarázta.

Sokan hagyhatják el a praxisukat

Kádár Emese 31 éves, 2019-ben vette át az óbudai praxist a nagymamájától. Nem szeretne elmenni, de ha nem oldódik meg a helyzet, nem lesz hajlandó kevesebbért dolgozni ilyen infláció mellett.

„A folyamatosan emelkedő egyéb költségeink fedezésére sem kaptunk eddig semmilyen központi támogatást, de az végképp nem várható el, hogy ekkora összeget fizessünk a zsebünkből rezsire is”– jelentette ki a fiatal háziorvos, aki szerint félő, hogy a jelenlegi helyzet miatt sokan otthagyják a praxisukat.

Amíg egy kórházi dolgozónak vagy egy polgármesternek nem csökken a fizetése azért, hogy a melegben dolgozhassanak, addig mi sem szeretnénk emelt összeget fizetni a rezsire, de természetesen az eddigi összeget kifizetjük

– érvelt a háziorvos.

A hosszútávú megoldás az lenne, ha az önkormányzati fenntartású háziorvosi rendelők is bekerülnének a kedvezményes energiafogyasztók közé, a köztes időben pedig az önkormányzatok átvállalnák a drasztikusan megemelkedett rezsi egy részét. Ahogy teszi ezt több vidéki helyhatóság – mondta Kádár Emese, aki szerint vidéken jellemzően nagyvonalúbbak az önkormányzatok: sok helyen a háziorvosoknak havonta fix összeget – néhány 10 ezer forintot – kell fizetniük, akkor is ha kevesebbet, és akkor is, ha többet fogyasztanak. Ők most jól jártak, mert akkor is ezt a fix összeget fizetik, ha amúgy több százezer forint lenne a rezsijük, a fennmaradó részt ugyanis kipótolja az önkormányzat. Ahol azonban nem vállal jelentős részt a rezsifizetésben a helyhatóság, ott elképesztő összegek jöhetnek ki.

Kádár Emese tud olyan kollégájáról, akivel közölték, hogy januárban 1,2 millió forintot kell fizetnie.

Nemcsak a III. kerület orvosai kongatják a vészharangot. Még októberben a Háziorvosok Online Szervezete kezdeményezett egyeztetést a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével az alapellátó rendelők fokozódó rezsiterheivel kapcsolatban. Úgy tudjuk, a háziorvosok megkeresésére azóta sem érkezett válasz.

Úgy tűnik, Óbuda-Békásmegyer végül kész segíteni orvosainak. A polgármesteri hivatal lapunkkal azt közölte, noha a kormány feladata lenne, de a probléma súlyát érzékelve az önkormányzat anyagi támogatást is ad a háziorvosoknak: december 8-án szavaz a képviselő-testület a jövő évi költségvetésről, amelynek tervezetében szerepel, hogy az önkormányzat 10 millió forinttal kívánja támogatni a háziorvosok rezsiköltségét.

A háziorvosokkal az egyeztetés folyamatos, és természetesen tárgyalásra is sor fog kerülni

tették hozzá. Kiss László polgármester elárulta azt is, hogy a jövő héten tárgyal a lehetőségekről a nyilatkozatot aláíró orvosokkal. 

Időközben a Magyar Orvosi Kamara azt jelezte, van már olyan rendelő, ahol letekerték a fűtést, a betegek a váróban kabátban ülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik