HIRDETÉS
Belföld

Stummer János politikai nyomást sejt a tanárok kirúgása mögött, ezért feljelentést tett

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Stummer János, a Jobbik korábbi alelnöke, aki idén november közepén csatlakozott a Momentumhoz, a jelek szerint csütörtökön végrehajtotta első politikai akcióját új pártja színeiben. A korábbi országgyűlési képviselő arra gyanakszik, hogy a szerdán kirúgott nyolc középiskolai tanárt politikai nyomásra távolították el az állásából, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

Épp a 18. kerületi rendőrkapitányságról jövök, innen a Karinthy gimi elől jelentkezem. Az imént a rendőrségen beadott feljelentésemben hivatali visszaéléssel vádoltam azt az ismerős tettest, akinek politikai utasítására tegnap nyolc budapesti, köztük hat 18. kerületi tanárt azonnali hatállyal elbocsájtottak állásából

– írja erről szóló friss Facebook-posztjában. Stummer még augusztusban szintén egy posztban vallott családi és lakáskörülményeiről, valamint politikai kudarcáról. Ebből derült ki az is, hogy a 18. kerületi önkormányzatnál kapott állást, vagyis éppen abban a kerületben, ahol a Karinthy Frigyes Gimnázium található.

A szerdán kirúgott nyolc pedagógusból hat dolgozott ebben a gimnáziumban.

„Az, hogy ezek a tanárok a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva a korábbi hetekben – diákjaik érdekében a magyarországi közoktatásban uralkodó áldatlan állapotok miatt demonstrálva – nem tartottak meg néhány tanórát, nem minősül kötelezettségeik “jelentős mértékben történő megszegésének”, hanem a sztrájkjog alaptörvényellenes korlátozása miatt a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogának gyakorlása” – foglalt állást az ügyben a Momentum politikusa.

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: „Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 1 minute, 5 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Received 728390443608620
00:05
00:00
1:01:05
1:01:05
 
Olvasói sztorik