Belföld

Lövöldözés és késelés lett egy szíves emojiból Halmajugrán

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság több fiatal ellen, miután egymásnak estek egy halmajugrai buszmegállóban.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az egyik fiatal a közösségi médiában több szív emojit küldött a másik társasághoz tartozó fiú barátnőjének fotójához, amelyet követően a két fiú heves vitába keveredett egymással az online térben.

Ez folytatódott személyesen a buszmegállóban, ahol a szájkaratét követően verekedni kezdtek, mely közben előkerült egy gáz-és riasztó fegyver is, mellyel több lövést leadtak.  Erre reagálva egyikük elővett egy kést, amellyel orvosi ellátást igénylő szúrt sérülést okozott egyik vitapartnerének. A kölcsönös bántalmazás közben további két fő sérült meg.

A nyomozók a 21 éves K. Renátót, a 22 éves K. Rolandot és a szintén 22 éves Sz.Imrét orvosi ellátásukat követően a városi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárásban vizsgálják, hogy további, más jellegű bűncselekmény valósult-e meg.

Ajánlott videó