Mohos Márton / 24.hu
Belföld

Drasztikusan emelkednek a vadászati engedélyek díjai

Nagy István agrárminiszter rendelete szerint változnak a vadászattal összefüggő díjak. A Magyar Közlönyben megjelent, hogy 2023. január 1-jétől a vadászjegy kiállításának és minden további vadászati évre történő érvényesítésének díja húszezer forint helyett huszonötezer forintra nő.

Emelkedik a vadászati engedély kiváltásának díja is, mégpedig „megkezdett harminc naponként” tízezer forint helyett harmincezer forint forintot kell kifizetni. Az éves díja az engedélynek százezer forintról kétszázezer forintra nő.

A vadászati engedélyt a bérvadászati szerződés vagy a meghívólevél alapján a vadászkamarának a tervezett első vadászat helye szerint illetékes területi szervezete állítja ki.

Jelenleg Magyarországon összesen 68 228 vadász van, ebből 2 783 hivatásos, míg  65 446 sportvadász – mondta korábban a pénzcentrumnak Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője. Ezen számok tartalmaznak 3 365 női vadászt is, akiknek a száma az évek folyamán emelkedik, csak úgy, mint átlagosan a vadászoké, hiszen folyamatosan tesznek le vadászvizsgákat, és váltanak ki vadászjegyet, továbbá a hivatásos vadászok képzése és foglalkoztatása is folyamatos.

Minden vadásznak kötelező egy 100 órás vadásztanfolyam elvégzése, ahol elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, ennek díja 150 ezer forinttól kezdődik. Ezt követi a vadászvizsga, 20 ezer forintért, emellett azonban vannak kiegészítő vizsgák is, mint a vadászíjászat, solymászat, agarászat.

Ahhoz, hogy fegyvert kapjunk, és vadászhassunk, szükséges a pszichológiai vizsga, orvosi alkalmassági vizsga valamint erkölcsi bizonyítvány is. Az orvosi vizsgálatok, és a fegyver megszerzéséhez szükséges egyéb adminisztrációs költségek együtt további 20-25 ezer forintot jelentenek.

A Vadásztársaságoknál az alapszabállyal összhangban meghatározott minden tagra kötelező tagsági díj van érvényben. A fizetendő tagdíj éves összegét, valamint a belépési díj összegét a Közgyűlés határozza meg, ezért ez területenként változó – nyilatkozta Méhes Dóra.

Sörétes fegyvert 80-100 ezer forinttól tudunk használtan vásárolni, újonta pedig 150-200 ezer forinttól. Golyós fegyvert, céltávcsővel használtan 200-250 ezer forintért, újat pedig 400-450 ezer forintért vásárolhatunk. Jogszabályi kötelezettség vonatkozik a kereső távcsövekre, amelyeket 80-100 ezer forinttól szerezhetünk be. Ehhez jön a lőszer ára, ami szintén nem olcsó.

Ajánlott videó