Belföld

Kirúgott tanár: csütörtökön tíz tanár tart szolidaritási munkabeszüntetést

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Karinthy Gimnázium egyik kirúgott francia szakos tanára szerint csütörtökön szolidaritásként tíz tanár nem veszi fel a munkát, de ez a létszám folyamatosan nőni fog.

Csorvásiné Ősi Judit az ATV Híradó stábjának nyilatkozott.

Mint megírtuk, a tankerületek december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát, mert korábban részt vettek polgári engedetlenségi akciókban. A Karinthy Gimnáziumban hat tanár érintett, ebből négyen az igazgatón keresztül értesültek a döntésről, ketten pedig szabadságon vannak, ők, közöttük Csorvásiné még nem kapták meg a kirúgásukról szóló levelet.

A pedagógus elárulta, hogy többször is részt vett polgári engedetlenségben, és amikor belekezdett, akkor számított rá, hogy ez megtörténhet, most mégis váratlanul érte a hír, mert ahogy fogalmazott, „sokáig csönd volt”. Az is kiderült, hogy az érintett pedagógusok közül mindenki kapott már figyelmeztető levelet a tankerülettől, kivéve Csorvásinét, az övét ugyanis visszavonták, miután kiderült, hogy amelyik napon részt vett az akcióban, nem is volt órája.

A kirúgott tanár most abban bízik, hogy a Tanárok a Tanárokért aláírásgyűjtés résztvevői betartják a vállalásukat, vagyis amennyiben egyetlen egy tanárt is elbocsátanak polgári engedetlenség miatt, akkor ők is beszüntetik másnap a munkát.

Fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy milyen problémák vannak, de ez egy cinikus arcátlan hozzáállás volt, hogy nem hajlandóak velünk szóba állni ezért engedetlenkedtünk

– fogalmazott Csorvásiné hozzátéve, hogy megfélemlítésnek tartja a kirúgást, „amivel véget akarnak vetni a tiltakozásuknak és megnézni hogy blöffölnek -e”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik