Mohos Márton / 24.hu
Belföld

Donáth Anna a kormányt kikerülve hívná le az EU-s forrásokat

A helyzet kritikussá vált: 3000 milliárd forint Magyarországnak járó EU-s támogatás került súlyos veszélybe. Ezért haladéktalanul az Európai Bizottság elnökéhez fordultam, hogy sürgősen megoldást találjunk a Bizottság döntése nyomán a magyar kormánytól megvont 3000 milliárd forint sorsára

– fogalmazott Facebook bejegyzésében Donáth Anna, a Momentum Európai parlamenti képviselője.

Mint ismert az Európai Bizottság a Magyarországnak szánt uniós pénzek egy jelentős részének, mintegy háromezer milliárd forintnak a befagyasztását javasolja a tagországoknak. Ugyanakkor jóváhagyták Magyarország programját, amellyel hozzáférhet a Helyreállítási Alap pénzeihez.

Nyomatékosan kértem Ursula Von der Leyent, hogy ha a kormánynak nem is, a magyar önkormányzatoknak, civileknek és helyi cégeknek adják oda ezt a pénzt.

– érvelt Donáth a bejelentés után nem sokkal, mivel szerinte „ők nem tehetnek arról”, hogy „a kormány tizenkét éve semmibe veszi az EU közös szabályait”.

Javaslata szerint közvetlen pályázatok útján kéne eljuttatni a forrásokat az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak, ami nem volna példátlan: felidézi, nemrég sikerült elérnünk, hogy magyar civil szervezetek az EU egy speciális programjának keretében 1,4 milliárd forint közvetlen támogatást kapjanak az EU-tól.

Meg kell mentenünk a kormány által elherdált 3000 milliárd forintot a magyar emberek számára!

– zárja gondolatait Donáth.

Frissítünk!

„Magyarországot a kormánya fosztja meg a neki járó uniós támogatásoktól. Bár nyilván meg fogják próbálni megint, hogy másra mutogassanak, de ez a szégyen csakis a kormányé, tenni is a kormánynak kell ellene, mégpedig haladéktalanul” – írta Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint a zárolás több, európai pénzből megvalósítandó fővárosi fejlesztést is érinthet. De, folytatta, még ennél is fontosabb, hogy a jelenlegi megélhetési válságban erre a pénzre nagy szüksége van az országnak, ezért a kormánynak kutya kötelessége mindent megtenni, minden elvárást teljesíteni annak érdekében, hogy Magyarország minél hamarabb hozzáférhessen a támogatásokhoz. „A korrupció felszámolása minden magyar érdeke. Minden magyar érdeke, hogy a közbeszerzések végre átlátható, tisztességes módon folyjanak. És a független, politikai befolyástól mentesen működő igazságszolgáltatás is érdeke mindazoknak, akik igazságukat a magyar bíróságokon keresik. És mindenki érdeke, hogy a kormány Európa egységét és ne a háborús agresszor Oroszország érdekeit szolgálja az európai politikában. Amit tehát az EU elvár a magyar kormánytól, azt a kormánynak nemcsak pénzért, hanem az ország jövője érdekében is meg kell tennie” – írta Karácsony, hozzátéve, hogy támogatja Donáth Anna EP-képviselő kezdeményezését.

A pénzek technikailag még nem vesztek el: erről a tanácsban a tagállamok képviselői fognak szavazni várhatóan december közepén. Ugyanakkor a bizottság döntése egyrészt iránymutatás a tagállamoknak, másrészt azt jelenti, hogy a tagállamokban van hajlandóság befagyasztani a magyar pénzeket, hiszen enélkül a bizottság se merne ilyen lépést ajánlani.

A kormány ma délután fél háromkor rendkívüli kormányinfót tart az uniós pénzek befagyasztásának ügyében.

Ajánlott videó