Hazafele menet esett össze hirtelen egy 55 év körüli férfi egy kis Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban, számolt be róla a Facebookon az Országos Mentőszolgálat.
Az ablakból meglátta ezt egy család, akik jól ismerték a beteget és rögtön a segítségére siettek. Mentőt hívtak, majd a tapasztalt mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett.
A poszt szerint a népes család a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdte az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek ismerősük életéért, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Eközben a környező házakban levő családok is oda siettek és reménykedve szemlélték az eseményeket.
Voltak akik imádkoztak, míg mások azt figyelték, miben segíthetik az életmentőket. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk
– áll a posztban.