Belföld

Kamuprofilról kértek pornográf jellegű felvételeket a 15 éves fiútól, aztán tovább osztották

Egy édesanya fordult a rendőrséghez 2020 novemberében. Akkor 15 éves fiát egy lány kereste meg az egyik közösségi oldalon, és a jól ismert „Felelsz vagy mersz” játékra hívta. Az anyuka észrevette, fiát egy héten keresztül többször kérte a lány, készítsen magáról pornográf jellegű felvételt, ezekre pedig konkrét instrukciókat is kapott, írja a police.hu.

Mint később kiderült, nem egy lendületes ismerkedésen túlmutató lány állt a háttérben, mindinkább az áldozat ismeretségében lévő 15 és két 16 éves kamasz fiú. A megtévesztett tinédzser a kért feladatokat végrehajtotta, mindenről videófelvételt készített és azokat elküldte a megadott címre – később azokat tovább osztotta a trió.

A más neve és arca mögé rejtőzködő fiatalok azonosítása és felkutatása érdekében zajló felderítő munka hónapokig tartott. A társaság minden tagját gyermekpornográfia bűntettével gyanúsították meg.

A kamaszok lakásán tartott kutatáson a bűncselekményhez használt telefonokat, tableteket, számítógépeket a rendőrök megtalálták és azokat lefoglalták.

A fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését, álláspontjuk szerint azért választották az általuk ismert áldozatot, mert szerintük naivabb személyiséggel rendelkezett, mint egy átlag kamasz. Elmondták, hogy együtt találták ki a kamuprofil létrehozását, mint ahogyan a megalázó pornográf és intim feladatokat is.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a velük szemben folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!