Belföld

Késeléssel és bunyóval végződött egy borsodi horgászverseny utáni mulatozás

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítottak meg egy  horgászverseny utáni balhé miatt.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint versenyt, majd zenés mulatságot tartottak júniusban egy borsodi település horgásztaván. A résztvevők italoztak, és főztek, majd a rendezvény végeztével a társaság nagy része hazament. Az  esti órákban már csak a sértett és hozzátartozói, valamint a gyanúsított tartózkodott a helyszínen a szülei társaságában.

Este kilenc körül a sértett be akarta zárni a horgásztavat, ezért szóltak a még horgászó terheltnek, hogy hagyja abba tevékenységét. A gyanúsított ezt nehezményezte, veszekedni kezdett saját szüleivel is, majd ököllel neki esett a horgásztavat zárni akaró személy sógorának, aki ugyancsak rászólt.

Ekkor a sértett odaszaladt a gyanúsított apjához, és megkérte, hogy szóljon rá a fiára, majd a verekedők felé fordult. Az édesapa ekkor egy késsel kétszer is hátba szúrta a neki hátat fordító férfit, majd megrugdosta a fiával együtt, illetve a gyanúsított további szúrásokat is eszközölt. A bántalmazás hatására a férfi elvesztette az eszméletét. A mentőket és rendőröket a gyanúsított édesapja riasztotta este tíz körül.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a támadó letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik