Belföld

Hat év fegyházat kaptak az anyjukat elsorvadni és kihűlni hagyó hajdúsági testvérek emberölésért

Súlyosabb büntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla arra a hajdúsági testvérpárra, akik brutálisan elhanyagolták, s hagyták kihűlni az édesanyjukat.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a testvérek egy kertes házban éltek a 60 éves anyjukkal. Az asszony a halálát megelőzően néhány évvel agyvérzéshez hasonló betegségen esett át. Önmagát és a fiait ezután is ellátta ugyan, de gyakran feledékennyé és zavarttá vált.

Noha a gyerekek folyamatosan észlelték az állapotának romlását, a gyógykezeléséről nem gondoskodtak, gondozását pedig súlyosan elhanyagolták. Az asszony a gondozás hiányában rendkívül lesoványodott, ha éhes volt többször szomszédaitól kéregetett ennivalót, illetve víz és áram nélküli, koszos, szeméttel teli lakásban emberhez méltatlan körülmények között élt.

Három évvel ezelőtt az asszonynak fizikálisan és pszichésen leromlott az állapota. A lakókörnyezetében élő emberek több alkalommal szorgalmazták gondozásának biztosítását, azonban a fiai ezt minden alkalommal elhárították.Egy decemberi napon a napszámból hazatérő férfiak észlelték az anyjuk súlyos rosszullétét. A mentőszolgálat még a helyszínen megkezdte az újraélesztését, majd kórházba szállította, azonban az asszony rövid időn belül elhunyt. Halála kihűlés miatti anyagcserezavar miatt következett be.

Nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt a nő. Megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot és folyadékot a halálát megelőzően több nappal nem fogyasztott, mivel a fiai nem adtak neki. A testén kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.

A testvérek az édesanyjuk gondozásának elmulasztását beismerték ugyan, bűnösségüket azonban tagadták. Védekezésük szerint az anya testi romlásának oka az volt, hogy elutasította a segítségüket. A törvényszék azonban védekezésüket nem fogadta el. Ítéletében megállapította, hogy az asszony halála akkor lett volna elkerülhető, ha a fiai gondoskodtak volna a táplálásáról, gyógykezeléséről és a lakóház megfelelő fűtéséről.

Közismert, általános élettapasztalat, hogy e tennivalók elmulasztása az érintett személy halálához vezethet, az elkövetők azonban belenyugodtak ebbe. Az egyik férfi öt, a másik pedig hat év börtönt kapott első fokon.

A Debreceni Ítélőtábla azonban a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértve megváltoztatta a törvényszék döntését. Börtön helyett mind a ketten fegyházba mennek, és az öt évet kapó férfi büntetését is felemelték hat évre. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!