Belföld

Fürdőkádba fojtotta a csecsemőjét egy komlói nő, hogy „megszabadítsa a rá váró szenvedéstől”

Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki idén tavasszal megfojtotta a két hónapos kisfiát Komlón.

Csordás Hajnalka, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nő beismerte a bűnösségét és a vallomásában azt mondta, úgy érezte, hogy nem megfelelően fejlődik a gyermeke, és magát hibáztatta ezért.

Az ügyész elmondta még, hogy az elmeorvosi vizsgálat szerint a nő kóros elmeállapotban szenvedett a cselekmény elkövetésekor, mely súlyosan korlátozta a beszámítási képességét.

A nő idén márciusában hozta világra a kisfiát. A férjével közös otthonukban nevelték a gyermeket, akinek ellátásában a nő közelben lakó szülei is rendszeresen segítettek. A gyermek fejlődését a gyermekorvos és a védőnő is rendben levőnek találta.

Hetekkel a szülés után azonban az anyában az a meggyőződés alakult ki, hogy a nem fejlődik megfelelően a kisfia, ő nem jó anya, s nem tudja megadni a picinek azt, amire szüksége van. Hozzátartozói kérésére a nő pszichiáterhez fordult, aki szülés utáni depresszió tüneteit észlelte rajta ezért gyógyszeres kezelést rendelt el a számára. Ezt a nő elfogadta, és a gyógyszert is szedte.

A kicsit május 31-én kellett volna orvosi vizsgálatra vinni. A nő tartott attól, hogy a gyermeket nem megfelelő fejlettségűnek fogják minősíteni vizsgálaton, s ezért majd őt teszik felelőssé. Az előtte való nap egyedül volt otthon a gyermekkel, és elhatározta, hogy a kisfiút „megszabadítja a rá váró szenvedéstől”, megöli, majd magával is végez.

A nő belefojtotta a gyermeket a fürdőkádban lévő vízbe. Délután fél hat körül érkeztek a házba a nő szülei, ők találtak rá a fürdőszobában maga elé meredő lányukra és a már halott gyermekre. A nagyszülők értesítették a mentőket és elkezdték a kisfiú újraélesztését, ami azonban sem nekik, sem a mentőszolgálat munkatársainak nem sikerült. A kisfiú életkorának megfelelő érettségű és fejlettségű volt.

A vádlott cselekménye 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. A bűncselekmény büntetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik