Belföld

8,3 milliárd forinttal nőtt a kórházak lejárt tartozása

46,7 milliárd forintra rúgtak az állami kórházak lejárt tartozásai az októberi adatok alapján – írja az Mfor.hu. A tartozások egy hónap alatt 8,3 milliárddal nőttek, minthogy szeptemberben még csak 38,4 milliárdot tettek ki.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 2022. október 31-én összesen 120,5 milliárd forint volt. Ebből a tartozásállományból csapódott le 46,7 milliárd forint az egészségügyi intézményeknél, beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, valamint az egészségügyi ágazati háttérintézményeket is.

A kórházak állammal szemben fennálló tartozása 0,6 milliárd, a szállítókkal, a szolgáltatókkal szemben fennálló tartozása pedig 46,1 milliárd, amelyből 1,2 milliárd forint államháztartáson belülre irányul.

A lap emlékeztetett arra is, hogy egy, a sajtó kizárásával megtartott konferencián elhangzott: a korábbi évekkel szemben a kórházaknak nem a teljes adósságállományt fogják kompenzációként kifizetni az év végén, hanem csak a háromnegyedét. Azt Takács Péter egészségügyi államtitkár jelentette be, hogy idén kisebb kompenzációra számíthatnak a kórházak, mint az elmúlt években. 2020-ban az adósságok 80, míg 2021-ben az adósságok 90 százalékát rendezték konszolidációval.

A konferencián elhangzottak szerint az adósságrendezésről már egyeztetnek a Pénzügyminisztériummal. Központi költségvetési forrásból körülbelül 30 milliárdot tudnak biztosítani a tartozásokra, a maradékot pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap (NEAK) maradványából valamint az Országos Kórházi Főigazgató által saját hatáskörben átcsoportosítható pénzből fedezhetik.

A legnagyobb összegű lejárt tartozások októberben így alakultak:

  • Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő: 3,810 milliárd forint,
  • Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet: 2,800 milliárd forint,
  • Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet: 1,972 milliárd forint,
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet: 1,950 milliárd forint,
  • Szent Borbála Kórház: 1,695 milliárd forint.

A legkevesebb lejárt tartozása az alábbi intézményeknek volt:

  • Mátrai Gyógyintézet, Parádfürdői Állami Kórház: 3 millió forint,
  • Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő: 4 millió forint,
  • Almási Balogh Pál Kórház: 5 millió forint,
  • Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet: 11 millió forint,
  • Csongrád-Csanád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Állami Szívkórház, Balatonfüred: 12 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik