7,5 milliárd eurónyi magyar támogatás befagyasztását javasolja az Európai Bizottság az Európai Tanács november 30-i ülésén – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) bizottságközeli forrásokra hivatkozva. A Portfolio által szemlézett cikk szerint a bizottság elnöke, Ursula von der Leyen erről már kedden tájékoztatta az Európai Parlament frakcióvezetőit.
Az FAZ arról ír, hogy a felfüggesztés oka az, hogy az Európai Bizottság elégedetlen a magyar kormány által tett 17 féle korrupcióellenes és közbeszerzési vállalás eddigi teljesítésével, ezért fenntartja a már szeptember 18-án megfogalmazott javaslatát.
Konkrét példaként említik az Integritás Hatóság elnökhelyetteseinek személyi összetételét, például Holbusz Tímea a Pénzügyminisztérium felügyelete alatt álló EUTAF-tól érkezett (az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról). Ennek a hatóságnak a működésével kapcsolatban számos olyan szabálytalanság is kiderült az elmúlt években, amelyeket valójában az Európai Bizottság fedezett fel, nem pedig a magyar szervek – olvasható a szemlében.
A lap hozzáteszi ugyanakkor, hogy a 7,5 milliárd euró akár több is lehet: a szóban forgó közlekedésfejlesztési, területfejlesztési és energiahatékonysági Operatív Programokat még el se fogadta a Bizottság, így most a Tanácsnak arról kell majd döntenie, hogy ezt a három programot teljes egészében függesszék fel, ne csak 65-65 százalékban.