Belföld

Obstrukcióba kezdett az ellenzék az új egészségügyi törvény ellen

Szerda este obstrukcióba kezdett az ellenzék a parlamentben, hogy így tiltakozzanak az új egészségügyi törvény ellen – az obstruálás egész éjszaka tartani fog.

A DK azzal indokolta a részvételt, hogy „az Orbán-kormány tovább rombolja az egészségügyet, és ezzel háziorvosi rendelők és orvosi ügyeletek szűnjenek meg”. Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője beszédében azt mondta, hogy a törvényjavaslattal kevesebb lesz a körzet és így távolabbra kerül az alapellátás a betegektől. Az ügyeleti rendszer átalakításával, akár negyedére is csökkenhet azon helyek száma, ahol ügyeleti ellátást nyújtanak. Ez várhatóan újabb orvoselvándorláshoz, pályaelhagyáshoz vezethet – figyelmeztetett Kunhalmi.

A Momentum képviselője, Sebők Éva felszólalásában kijelentette: „A magyar emberek súlyos pénzeket fizetnek hónapról hónapra azért, hogy ha szükségük van rá, megfelelő ellátást kapjanak. Tény, hogy az egészségügyi ellátórendszer romjait fenntartani egyre drágább, ez azonban nem lenne így, ha nem érintené ezt a szektort is a kormány hibás gazdaságpolitikája következtében mindent érintő fellépő Fidesz-felár”. Közleményükben emlékeztettek, hogy a módosítással kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete is kritikával élt.

Az ellenzék korábban a szociális törvény módosítása miatt is élt az obstrukcióval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik