Belföld

Nyakon szúrta a feleségét, majd saját magát is egy borsodi férfi, mert azt hitte, megcsalta

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azt az 58 éves férfit, aki meg akarta ölni a feleségét februárban, mert azt gondolta, hogy megcsalta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi egy borsodi kistelepülésen lévő családi házban élt a nejével. Egy betegség következtében 2020 februárjában lebénult a bal keze, nehezen tudta mozgatni, korábban ez volt a domináns keze, innentől a gyengébb, ügyetlenebb jobb kezét használta.

Féltékeny volt a feleségére, mert szerinte megcsalta, ebből több vita is volt közöttük. Eltervezte, hogy megöli az asszonyt, ezért az egyik februári este magához vett egy konyhakést, és a párnája alá rejtette, majd elaludt. Másnap reggel a felesége felébresztette a férfit, iskolába indította közös gyermeküket, majd visszafeküdt az ágyba, amikor a férj elővette a konyhakést, és nyakon szúrta.

A feleség védekezett, megpróbálta eltolni magától a férje kezét, aki újból a nyakán és a hátán is többször megszúrta, mire a nő kimenekült, és a másik lakrészben lévő lányánál bezárkózott. A bántalmazás következtében az asszony nyolc napon túl gyógyuló szúrt, metszett sérüléseket szenvedett el, a halálos eredmény azért maradt el, mert a férfi nem tudott kellően nagy erővel szúrni a jobb kezével.

A férfi a cselekmény után öngyilkosságot kísérelt meg, a konyhakéssel a nyakán és a mellkasán okozott nyolc napon belül gyógyuló szúrt sérüléseket. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a férfire azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik