Belföld

Rémálomba csöppent egy budapesti házaspár: három éve nem fizet az albérlő, és eddig lehetetlennek bizonyult kilakoltatni

Három éve egy fillér jövedelme sincs az albérletbe kiadott örökölt lakásából egy budapesti tanár-mérnök házaspárnak, írja a Blikk. A lakók ennyi ideje nem fizetnek sem bérleti díjat, sem közüzemio díjakat és most annak ellenére sem sikerült leszerelni az elektromos mérőórát az ingatlanban, hogy erről határozott a szolgáltató.

A lap tudósítása szerint a lakásban jelenleg élő családapa feljelentéssel fenyegetőzött, mondván, ha áram nélkül marad, akkor kiskorú gyermekei, várandós felesége is veszélyeztetve lesz. Azt is hangoztatta, szükség esetén az ismerőseit is felsorakoztatja, és erőszakkal is bent marad a lakásban.

A tulajdonosokon az ELMŰ 2,5 millió forintos tartozást akar behajtani. Hurton Tamás a lapnak arról beszélt, mára legalább elérte azt, hogy a szolgáltató hajlandó leszerelni a lakásuk villanyóráját, ezzel ellehetetlenítve az ott lakókat, hogy azok a felmondás után, a tucatnyi felszólításra végre kiköltözzenek az ingatlanból.

A tartozás elengedésére békéltető tárgyalást kezdeményeztem a szolgáltatóval, hiszen bizonyítékaim vannak arra, ez nem az én saram, ám hajthatatlanok, tudják, pénzt a bérlőmtől nem látnak, engem tesznek tehát felelőssé, adóssá

– mondta.

A bérlő ugyanakkor nem engedte be a szerelőket a lakásba, majd miután fenyegetőzött, rendőrt hívtak a helyszínre. Érdemi fejleményt viszont így sem sikerült elérni.

Hiába volt határozat az áramszolgáltatás megszüntetésére, a szerelők dolguk végezetlenül hagyták el a lakásomat. A felmondás, az ELMŰ határozata nem volt elég, a rendőrség nem avatkozott bele a jogszerűtlenül a lakásunkban tartózkodók eltávolításába. Azt mondták, amíg nem kerül sor tettlegességre, nem intézkedhetnek, mert ez csak egy polgári ügy, nem büntető. A bérlő persze, előttük csendben maradt, letagadott mindent, pedig előtte a szavai, a mozdulatai is arról árulkodtak, hogy nem a békés megoldás híve

– fogalmazott Tamás.

Négy gyermeke van a nem fizető bérlőnek, várják az ötödiket, most a jogszabály szerint amúgy sem lehetne őket kilakoltatni. Ám a záradék birtokában a tulajdonos azonnal felmondhatja a megállapodást, és az adósságot felhalmozó lakónak márciusra el kell hagynia a lakást. Junghaus Gusztáv magánnyomozónak elmondta a bérlő, nincs pénze, nem is nagyon látja az anyagi helyzete javulását.

A lakás állapota siralmas, a bérlők lelakták, lógnak a vezetékek, eltűnt a WC-tartály, embertelen állapotok uralkodnak. Nagy tanulság mindenkinek, hogy a lakását csak közjegyzői okirat ellenében adja bérbe, annak birtokában ugyanis azonnal végrehajtható a kényszerkilakoltatás is. Sajnálom a tulajdonost, mert a szolgáltató rajta fogja behajtani a tartozást, az elmaradt bérleti díjat pedig soha nem látja majd, ráadásul a lakás felújítása is milliókat emészt fel

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik