Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Mindenki nyugalomra inti az országait

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Két fontos témáról volt szó a Karmelita kolostorban, ahová Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanács ülését kedd este, mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az M1 stúdiójában kedden későn este.

Az egyik a Barátság kőolajvezetéket ért találat volt. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, itt nem a kőolajvezetéket magát, hanem a transzformációs házat érte találat, a MOL vezetői pedig arról tájékoztatták a kormányt, hogy ennek ellenére hosszabb távon is zavartalan marad az ország kőolajellátása,

A lengyel határ mellett becsapódott rakétával kapcsolatban úgy fogalmazott: egyelőre nem tudják pontosan, hogymi történt.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján mindenki nyugalomra inti az országait, és meg kell várnunk, hogy a lengyelek milyen információval állnak elő. Figyelemmel kísérjük az eseményeket, a Magyar Honvédség az ország rendelkezésére áll

– jelentette ki.

Hozzátette, egyelőre semmilyen különleges lépést nem kellett tenniük, de katonai szinten is kapcsolatban vannak a teljes európai és NATO rendszerrel.

Mint ismert, két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba. Orbán Viktor a háborús fejleményekre összehívta a Védelmi Tanács ülését.

Kapcsolódó
Zuhan a forint a háborús fejleményekre
Jelentősen gyengül a magyar deviza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik