Ne zárják be a postákat, Budán segítünk nyitva tartani! A postabezárások ellen tiltakozó egyedi bélyegeket gyártattunk – a postával – két helyiségünket is ingyen adnánk bérbe a postának, sőt a gáz- és villanyszámlát is kifizetnénk a posta helyett, ha vállalnák, hogy nem zárják be a most ott működő fiókjaikat.
Az ajánlatunk továbbra is áll: az önkormányzat ingyen, bérleti díj nélkül biztosítja a Török utcai és a Kelemen László utcai helyiséget a postának, ha nem zárják be azokat. Sőt, ha vállalják a nyitvatartást, ebben a két fiókban a gáz- és villanyszámla kifizetését is átvállaljuk.
Meggyőződésem, hogy ez szolgálja a II. kerületben élők érdekeit, és posta is tud spórolni, márpedig takarékossági intézkedésként jelentették be a postabezárásokat. Ha nincs bérleti díj, villany- és gázszámla, akkor nincs miért bezárniuk ezeket a postafiókokat.
Továbbra is bízom benne, hogy a posta meghallgatja ajánlatunkat, és él is vele, bár eddig nem kaptam választ november eleji levelemre. A biztonság kedvéért most újra elküldöm levelem a kerület ajánlatával, ezúttal már a postabezárások ellen tiltakozó bélyeggel.
És hogy most teljesen biztosra menjünk, ezért, november 11-én pénteken 14 és 15 óra között várom kerületi szomszédainkat közös levélírásra a bezárásra ítélt Török utcai postánál. Az egyedi bélyeget és a borítékot mi visszük, így Önök is megírhatják a postának, hogyan vélekednek a fiókbezárásokról.
Mentsük meg a postákat! Kérjük a postát minél többen a postafiókok nyitvatartására, legalább azokban az esetekben, ahol elengedjük a bérleti díjat, és még rezsiköltségeket is átvállalunk. Kérem, jöjjenek el holnap a közös levélírásra!
– írja Őrsi Gergely, a második kerület polgármestere a Facebookon.