A legtöbben biztos, hogy csak filmben láttak eddig olyat, amit egy térfigyelő kamera rögzített a Vas megyei Torony nevű községben péntek délután.
Egy, a megengedett sebességhatárt jóval túllépő Fiat tartott az osztrák határ felől Szombathely irányába, amikor hiba csúszott a menőverezésbe. Az Infostarton úgy írnak részleteiben a balesetről, hogy a Fiat vezetője érintőlegesen ütközött egy balra kanyarodó Lanciával, ennek következtében előbbi kocsi a menetirány szerinti bal oldalon egy reklámtáblának sodródott, majd a levegőbe emelkedett, végül az oldalán állt meg.
Csodával határos módon a balesetben senki nem vesztette életét. A Fiat sofőrje – akinek a biztonsági öve sem volt bekötve – megsérült az ütközésben, a Lanciában utazó két felnőtt és két gyerek azonban karcolás nélkül megúszta a balesetet, autójuk is csak könnyebben sérült.