Belföld

Megjöttek az eredmények a Belügyminisztérium felméréséről, ahol pedagógusokat kérdeztek a közoktatásról

Közleményt juttatott el a Belügyminisztérium az MTI-hez, melyben azzal büszkélkedik a tárca, hogy több tízezer pedagógus vett részt abban az online kérdőíves kutatásban, amelyben a pedagóguspályáról, valamint a közneveléssel kapcsolatos stratégiai kérdésekben kérték ki az érintettek véleményét.

A kérdőívet – ami a BM közlése szerint önkéntes és anonim volt – kiküldték valamennyi pedagógusnak, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozónak, illetve vezetőnek. A felmérés két körben folyt, június 13-26., illetve szeptember 1-20. között. Az első felmérésben nemcsak pedagógusok, hanem a nevelést segítő munkatársak is részt vehettek. A júniusi konzultációt 24 ezren, a szeptemberit már több mint 33 ezren töltötték ki.

A tárca – miután köszönetet mondott a kitöltőknek – hangsúlyozta, hogy a kérdőívek eredményei „irányadóak a kormánynak a további pedagógusbéremelés tervezésében is”. Kijelentették továbbá, hogy a kormány „a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbér-emelésésre” készül – feltéve, ha megszületik a megállapodás az Európai Bizottsággal.

A konkrét eredményekkel kapcsolatban a BM közölte, hogy a pedagógusok nagy többsége fontosnak tartja, hogy további béremelés esetén kiemelt juttatási szempont legyen, ha valaki a leghátrányosabb helyzetű településen dolgozik, illetve sok halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak jelentős többség ért egyet azzal, hogy a tanárok díjazásánál a jövőben vegyék figyelembe a teljesítményértékelést.

A válaszadók 70 százaléka értett egyet azzal például, hogy a pedagógusok díjazása a jövőben vegye figyelembe a teljesítmény értékelését és differenciáljon a munka minősége alapján. Ezen túl a kitöltő pedagógusok 91 százaléka többnyire vagy teljes mértékben egyetértett azzal, hogy a biztonságos iskolai légkör jelentős hatással van a gyermekek, tanulók teljesítményére. Még többen voltak azok, akik szerint az eredményes nevelő-oktató munkához szükség van arra, hogy az osztályteremben és az iskolában is mindenki betartsa az alapvető viselkedési szabályokat.

A válaszadók 78 százaléka szerint fontos a pedagógusok konfliktuskezelési, stresszkezelési készségeinek fejlesztése. A pedagógusok kétharmada azzal is egyetértett, hogy az iskolaőrség bevezetése indokolt az olyan iskolákban, ahol arra igény mutatkozik. Megosztottak ugyanakkor a válaszadók a munkaterheléssel kapcsolatban. Egy részük megfelelőnek, másik részük soknak tartja a heti kötelező óraszámot. 70 százalék egyetértett azzal, hogy a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók fokozottabb bevonása segíthetné a pedagógusok munkaterhének csökkentését.

A pedagógusok teljesítményének értékelésével kapcsolatban a kitöltők háromnegyede egyetértett vagy többnyire egyetértett azzal, hogy a pedagógusokat további szakmai fejlődésre és még magasabb minőségű munkavégzésre ösztönzi, ha rendszeres visszajelzést kapnak a teljesítményükről. A kitöltők több mint 60 százaléka többnyire, 22 százaléka pedig lényegében egyetértett azzal, hogy a teljesítmény értékelésében mind a külső, mind a belső, intézményen belüli értékeléseknek fontos szerepe van. A felmérésben részt vevők 71 százaléka legalább közepesen egyetértett azzal, hogy középiskolában és azáltalános iskola felső tagozatánál segítené az intézményvezető értékelését, ha az adott pedagógus munkájáról visszajelzést kapna a tanulók véleményéről is. A szülők véleményének figyelembevételét ennél jóval kevesebben tartják fontosnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik