Belföld

Novák Előd kitart az elrettentő hatású tűzparancs mellett

Szerdán a parlamentben Novák Előd szólalt fel a Mi Hazánk soraiból, és felvetette az elrettentő hatású tűzparancs bevezetését a déli határon. Azt mondta, „elmúlt az idő a kísérgetés, börtönben etetés felett”, és még arra is javaslatot tett, hogy a jövőben többmilliós helyszíni bírsággal sújtsák az illegális határátlépőket.

A Blikk azzal kereste meg egy nappal később a politikust, hogy komolyan gondolta-e amit mondott az országgyűlésben a tűzparanccsal kapcsolatban.

Voltam katona, tudom, hogy hatvan lőszer van a határon dolgozó járőröknél, és évente ennek a tizedét lőhetik el gyakorlásként, vagyis maga a kiképzés is hiányos, ha fegyvert kellene használni! Amit mondtam, azt viszont fenntartom, azzal, hogy a fegyverhasználatról szóló törvényt, a rendőr, a honvéd, a határvadász jogait, jogosultságát kell felülvizsgálni, hogy megvédhesse magát!

– mondta erre Novák, majd úgy folytatta,

minden támadást arányosan kell leküzdenie, elhárítania a határt védő fegyveresnek. Tisztább, egyértelműbb törvény kell, hogy ha az élete vagy a társa élete közvetlen veszélyben van, akkor a jelenlegi jogszabálynál rugalmasabban használhassa a fegyverét.

A milliós helyszíni bírságokra reflektálva pedig azt mondta, muszáj bírságot kiszabni, továbbá, hogy a tetten ért határátlépők pénzét el kell venni, mert az egyébként úgyis az embercsempészek zsebébe vándorolna.

Szerdán a parlamentben a KDNP-s Rétvári Bence egyébként azt mondta Novák felvetésére, hogy a határvadászoknak minden jogi garancia, felszerelés és kiképzés a rendelkezésükre áll, hogy meg tudják magukat védeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik