Belföld

Másfél millió forintnyi ékszert vettek el a Kecskeméten eszméletlenre vert férfitől

Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztusban eszméletlenre verte és kifosztotta az ivócimboráját Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sértett elmondta, hogy a Halasi úton találkozott egy távoli ismerősével, akit először Jánosként, majd Ádiként nevezett meg. Italozni kezdtek, ami egészen az éjszakába nyúlt.

Az utolsó feleseket már egy benzinkúton vették meg, és azok elfogyasztása után elindultak haza. A békés séta azonban meglepő fordulatot vett, mert a bizonytalan keresztnevű ismerős minden előjel nélkül úgy megütötte az áldozatát, hogy az elvesztette az eszméletét.

Amikor magához tért, és hazament, akkor derült ki, hogy a közel másfél millió forintot érő arany ékszerei – a gyűrűje, a karkötője és a nyaklánca – eltűntek. Mostanra kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 34 éves, Adrián keresztnevű román állampolgár gyanúsítható.

A nyomozók városszerte keresték a férfit, akit végül tegnap reggel sikerült elfogniuk. A büntetett előéletű férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik