Belföld

Maratoni parlament: reggel 9 óta vitáznak, az ellenzék szerint a kormány magukra hagyja a szegényeket

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló javaslat megvitatásával vette kezdetét az Országgyűlés szerdai ülésnapja reggel 9 órakor – olvasható az MTI tudósításában. A nap különlegessége az, hogy a salátatörvényről folyó, reggel kezdődött vita még este 10 órakor is tartott (és azt követően még négy másik törvényjavaslat vitája is szerepel az ülésnap napirendjén).

Az ellenzéki képviselők azért szólalnak fel sorban, mert szerintük a javaslat elfogadásával az állam egyszerűen kivonulna a szociális ellátórendszerből. A törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, ha erre önhibáján kívül nem képes, a hozzátartozó kötelessége segíteni, majd az önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn, valamint az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és segítése. Az indítvány hangsúlyozza, hogy a felsorolás egyben gondoskodási sorrendet is jelez, és az államnak csak akkor van feladata, ha a hozzátartozók, az önkormányzat és a karitatív szervezetek sem tudtak segíteni a rászorulón.

Kapcsolódó

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára kifejtette: a javaslat kitér a szociális ellátásra, de nem érinti a szociális szolgáltatások tartalmát, igénybevételének feltételeit, viszont egységesebb lesz a juttatások megállapítása.

Arató Gergely (DK) kutyuléktörvénynek nevezte a javaslatot, szerinte a beérkezett ötleteket beadták minden összefüggés és logika nélkül. Harangozó Tamás, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott:

Azt, hogy a magyar emberek szociális biztonsága eltörlésének mi köze van a Magyarország biztonságát szolgáló javaslatokhoz, nehezen lehet indokolni.

Lőcsei Lajos (Momentum) szerint a javaslattal még a reményt is elveszik a megélhetési válságba kerültek emberektől. A módosítással a kabinet nemcsak beismeri, hogy elengedi a bajbajutottak kezét, hanem rájuk is tolja a felelősséget, mondta.

Ander Balázs (Jobbik) hamisnak nevezte még a javaslat címét is, hiszen az ország biztonságára hivatkozik, miközben szerinte sokak biztonságát teszik tönkre.

Ez a javaslat arról szól, hogy

aki szegény, az dögöljön meg, ez a lex megdöglesz

– fogalmazott Szabó Tímea (Párbeszéd), hozzátéve, hogy akkor nyújt be kormány egy csaknem 200 oldalas törvényjavaslatot társadalmi egyeztetés nélkül, amikor éppen az ígérgeti az EU-nak, hogy minden törvényt társadalmi egyeztetésre bocsát. Szerinte emberek milliói fognak szegénysorba kerülni a Fidesz-KDNP kormányzása.

Bírálta azt a módosítást, amely az egyén felelősségét első helyen rögzíti a szociális biztonsággal kapcsolatban és az állami felelősséget hátra sorolja. A gyakorlatban szerinte ez azt jelenti majd, hogy ha valaki idős korára beteg lesz, akkor a nyugdíjából napi 7-8 ezer forintot fognak levonni a kórházi ápolásért, ha nincs nyugdíja, akkor a családtagokkal fizettetik meg az ellátást és majd csak ezután következhet az önkormányzati vagy az állami segítség. A végrehajtási rendeleteket még nem ismerik, így nem lehet tudni, hogy az új szabályok mit jelentenek majd a hajléktalanellátásban, a téli kilakoltatási moratórium vonatkozásában vagy a fogyatékkal élők ellátásában, vetette fel.

Csárdi Antal és Ungár Péter (LMP) is a törvényjavaslat szociális biztonságot érintő részét bírálta. Csárdi ősbűnnek nevezte, hogy a kormánypártok által elfogadott alaptörvényből kimaradt a korábbi alkotmányban rögzített szociális biztonsághoz való jog, ehelyett csak annyi szerepel, hogy az állam törekszik a szociális biztonságra. Ungár úgy értékelt: az a javaslat, hogy az állam kerüljön az utolsó helyre – az egyén, a család, az önkormányzatok, és a karitatív szervezetek után – a szociális ellátórendszerben, a lehető legrosszabb pillanatban érkezett, és semmilyen valós problémát nem old meg, érzéketlen.

A Fidesz ezzel azt mondja, hogy lehet jóléti állam, de csak akkor, ha már minden tönkrement körülötte.

Szerinte ha ezt a javaslatot a Kóka János-féle SZDSZ nyújtja be, akkor nem lepődtek volna meg.

Nacsa Lőrinc (KDNP) sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ellenzék napi politikai célokra használja fel ezt a vitát, miközben oldalukon belül sincsen egyetértés abban, mely területekről vonuljon ki az állam, és honnan ne.   Hozzátette, 325 milliárdról 1140 milliárdra nőtt 2010 óta az ágazat költségvetési finanszírozása.

A vita későbbi szakaszában az MSZ-s Harangozó Tamás azt mondta, ha a szociális gondoskodásból kivonul az állam, akkor mire vonják le az emberek adóját és mire fizetnek társadalombiztosítási járulékot? Jámbor András (Párbeszéd) azt firtatta, mi az értelme a szociális törvény módosításának, mitől lesz jobb a bajba jutottaknak. Az LMP-s Csárdi Antal alulfinanszírozottnak nevezte a szociális szférát, ahol a bérek nem érik el a bérminimum összegét, a dolgozók nagyobb része a segédmunkásokéval megegyező fizetést keres. Ungár Péter a szociális szféra gyakorlati problémáiról beszélt, egyebek mellett azt vetve fel, mikor ismerik el munkaviszonyként az otthon ápolást, valamint kifogásolta az ágazatban dolgozók fizetésének alacsony voltát.

Rétvári Bence államtitkár összevetette a 2010 előtti és a mostani szociális támogatások összegét, és azt a következtetést vonta le, hogy a szociális területen a férőhelyek és a finanszírozás is nőtt 2010 előttihez képest. Arra is emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt, a szocialista kormányok alatt 58 százalékkal nőtt a szociális dolgozók bére, míg a polgári kormány alatt 170 százalékkal.

Komjáthi Imre (MSZP) felrótta, az ellenzék kritikáira jellemzően „gyurcsányozás” a kormány válasza. Hozzátette: a Gyurcsány-kormány követett el hibákat, és ezért a választók meg is büntették, de idővel a Fidesz-kormány is elnyeri büntetését, az MSZP pedig tanult a hibákból. Felidézte: 2008-ban, miután a húga „halálba itta” magát, ő és családja vette magához négy árván maradt gyermekét saját két gyermekük mellé. Ha akkor nincs állami segítség, nem tudták volna vállalni a gyermekek nevelését, mondta. Rétvári erre válaszolva megrázónak nevezte Komjáthi történetét és megköszönte az ellenzéki politikusnak a gyermekéhezés elleni munkáját elismerő szavait. Megjegyezte, hogy jó hatást gyakorol rájuk, hogy több mint 12 órája össze vannak zárva, mert már emberi hangot is meg tudnak ütni egymással szemben.

A maratoni vita itt követhető élőben:

 

Az első tíz óra pedig itt:

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik