Belföld

Tíz évet kapott a tokodi férjgyilkos, aki szíven szúrta párját a lányuk eljegyzési bulija után

police.hu
police.hu

Tíz évre súlyosította a Győri Ítélőtábla annak a tokodi asszonynak a büntetését, aki két és fél évvel ezelőtt szíven szúrta a férjét.  A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a rossz szociális körülmények között élő iszákos házaspár sokat veszekedett.

A nőnek a korábbi kapcsolataiból négy, a férjétől pedig kettő gyermeke született. Az asszonyt néhány évvel ezelőtt már jogerősen elítélték, mivel egy vita során a legidősebb fiát megkéselte.

2019 áprilisában egy családi összejövetelen súlyos fokú alkoholos állapotba került a pár, majd a vendégek távozása után veszekedni kezdtek. Ennek során a feleség egy 8,5 cm pengehosszúságú bicskával szíven szúrta a férjét, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Győri Ítélőtábla közleményéből kiderült, hogy mi vezetett a családi tragédiához.. Ebben azt írták, hogy a házaspár családi összejövetelt tartott, és a lányuk eljegyzését ünnepelték. amelyen jelen volt még négy gyermekük és egy ismerősük is.

A reggel kilenckor kezdődő partinak délután fél három körül lett vége, mert a gyermekek távoztak a szülői házból. Ezután az addig békésen ünneplő házaspár összeveszett azon, hogy ki miatt mentek el a gyerekek a szokásosnál korábban. A súlyosan ittas asszony pedig szíven szúrta a férjét.

Kapcsolódó
Férje előtt a fiát is majdnem megölte a tokodi gyilkos
Bűnösnek érzi magát a férjét szíven szúró asszony. Letartóztatták.

Az asszony jogos védelemre hivatkozott a nyomozati szakban. Azt állította, hogy hagymát pucolt, amikor a férje rátámadt, és ő csak tartotta a kést, amibe belefordult a férje.

Az asszony később is kitartott amellett, hogy nem emlékszik a részletekre, és nem szándékosan tette azt, amit tett. Az első fokú tárgyaláson az utolsó szó jogán azt mondta, hogy megbánta, és nagyon sajnálja a történteket, főleg azért, mert így elvette a gyerekeitől az apjukat.

A Tatabányai Törvényszék nyolc év börtönre, és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte az asszonyt. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a nő és a védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért fellebbeztek.

A táblabíróság egyetértett a fellebbviteli főügyészség indítványával, és 10 évre súlyosította a többszörösen büntetett előéletű nő büntetését.

Kapcsolódó
Tokodi férjgyilkos: Nagyon sajnálom, hogy elvettem a gyerekektől az apjukat
Azzal védekezett korábban, hogy hagymát pucolt és a férje belefordult a késbe. Nyolc évet kapott, de felmentését kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik