Belföld

Vizsgálja a versenyhivatal az ATV Heti Naplójának nyereményjátékát

Kőhalmi Péter / 24.hu
Kőhalmi Péter / 24.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ATV-vel szemben, mivel a Heti Napló című műsor közönségszavazásához kapcsolódó nyereményjáték során a csatorna vélhetően megtéveszti a fogyasztókat, olvasható a hivatal közleményében. Sváby András műsorában a tévétársaság vélhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben – teszik hozzá.

A műsorban látható játék során a nézők SMS-ben és a Facebookon tudnak szavazni az adásban feltett kérdésről, a tévétársaság pedig nyereményeket sorsol ki a szavazók között.

A sorsolás ugyanakkor a GVH szerint már a műsoridő lejárta előtt megtörténik, így aki ezt követően szavaz, az már nem vesz részt a játékban.

Ráadásul a nézők minderről nem kapnak semmilyen tájékoztatást, így a játék elhallgatott lezárását követően is a nyereményeket remélve küldik a nézők SMS-eiket. Ezzel a GVH szerint megtévesztik a szavazatokat küldő fogyasztókat.

Az eljárás első körben három hónapig fog tartani, azonban ez kétszer két hónappal meghosszabbítható.

A hvg.hu-nak eljuttatott közleményében az ATV azt írta: „a Heti Napló Sváby Andrással című műsor nyereménysorsolásával kapcsolatban egy nézői panasz miatt indított először eljárást a GVH, mivel egy adminisztratív hiba folytán egy másik ajándék lett volna kiküldve a műsorban feltett kérdésre szavazó nyertesnek. Az ajándék kiküldését megelőzően a televízió ezt észlelte, és azt a megoldást választotta, hogy mindazt, amit tévesen kapott volna, és azt is, amit kapnia kellett volna, átadta nyertesnek.”

A csatorna hozzátette: más jellegű működési hibáról nem tudnak, a GVH tájékoztatásában pedig „tévesen szerepel, hogy a beérkező közönségszavazások kisorsolásáról a műsorvezető ne adna tájékoztatást a nézőknek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik