Belföld

Újabb három főre csaptak le a tízmilliókat zsákmányoló kötözős rablóbanda tagjai közül

police.hu
police.hu

Újabb három főt azonosítottak és kaptak el a rendőrök a hét éven át tartó Pest megyei kötözős rablássorozat résztvevői közül.

A 2010-ben kezdődött rablássorozat felderítését az Országos Rendőr-főkapitányság által életre hívott és a Pest megyei rendőrök által koordinált, közel tucatnyi létszámú nyomozócsoport végzi már évek óta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint górcső alá vették  hasonló módszerrel elkövetett bűneseteket, majd a körvonalazott, 3-4 fős, rendkívül agresszív elkövetői csoport azonosításához fogtak. Tudták, hogy szervezetten mozogtak: tapasztalt betörő segítette a házba bejutásukat, főként gyorskötözővel gúzsba kötött áldozataikat fegyverrel, késsel fenyegetve kényszerítették ékszereik, pénzük átadására.

A nyomok eltüntetésére is bevált módszerük volt: alkoholt, vagy vegyszereket locsoltak szét, hogy megnehezítsék a felderítést. Ezzel elodázhatták ugyan az elfogásukat, de a Pest megyei rablási nyomozók nem azok a feladós és felejtős típusok. Ahogyan most is a csapat legutóbb lekapcsolt, négy, még gyanúsítatlan tettes állapotváltoztatásáról. Egyiküket büntetés-végrehajtási intézetben hallgatták ki, a másik három szabadon lévő tagot a fővárosban fogták el egy összehangolt akcióban.

A banda hétesztendős, országszerte több megyét érintő bűntettei közül most egy tatai, valamint egy pécsi rablás kerülhetett a tetteses akták közé. Az október 10-ére tervezett rajtaütés végén a 46 éves K. Attila, valamint 28 éves fia csuklóján kattant bilincs. Egy öt évvel ezelőtti tatai rablással gyanúsították meg őket.

Maszkban és csuklyában, magukat rendőrnek kiadva támadtak rá egy házaspárra, megkötözték őket, a férjet bántalmazták is, majd közel 8 millió forintot érő ékszerrel és pénzzel menekültek el. A támadásban rajtuk kívül a szintén frissen meggyanúsított, 35 éves, jelenleg más ügye (a pécsi rablás) miatt jogerős szabadságvesztését töltő M. Richárd, valamint a már korábban elfogott és azóta fogva tartott H. Tamás és H. Zsolt vett részt a rendőrök gyanúja szerint.

K. Attilát és ifj. K. Attilát azóta a bíróság letartóztatta, mindketten tagadtak és vallomást sem tettek, bár azóta egyikük már keresi a lehetőséget az együttműködésre. A rablássorozat pécsi epizódjának szereplőit október 18-án véglegesítették, amikor a baranyai megyeszékhelyig autóztak a banda újabb azonosított tagjáért

– írta a rendőrség.

B. Pétert hajnalban ébresztették, majd meg sem álltak vele a fővárosi, Róna utcai objektumig. Kihallgatása kísértetiesen hasonlított társai korábban felvett jegyzőkönyveinek tartalmára: tagadás volt, vallomástétel nem. Ettől függetlenül a nyomozók egy 2017. június 16-án késő este Pécsett, egy Körömvirág utcai házban elkövetett rablással gyanúsították meg.

Társaival, H. Tamással, H. Zsolttal és M. Richárddal megtámadták az ott élő férfit, megkötözték, majd ékszert és pénzt vittek el több mint 10 millió forint értékben. A segélyhívásra reagáló rendőri egységek még a helyszín közelében elfogták H. Zsoltot, tőle a rabolt bankók jelentős részét pedig lefoglalták. Egyik társát, M. Richárdot három hónappal később hozták haza Németországból, miután az ellene kiadott elfogatóparancs alapján elfogták.

A letartóztatott, majd azóta el is ítélt két férfi nem beszélt, a társak azonosításában egyikük sem óhajtott közreműködni. Erre azonban nem is volt szükség. Ugyan több időbe tellett, de a Pest megyei rablási detektívek segítségük nélkül is eloszlatták a homályt, nevet és arcot társítottak a fantomoknak. Az azóta letartóztatott K. Attila, ifj. K. Attila, valamint B. Péter ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

A bűncselekmény-sorozat eddigi realizálásokkal megoldott helyszínei:

  • 2015. március 13., Leányfalu (pénz, ékszer – több tízmillió forint),
  • 2016. augusztus 8., Biatorbágy (pénz, ékszer és órák – több tízmillió forint),
  • 2017. március 27., Tata (pénz, ékszer – közel 8 millió forint), valamint
  • 2017. június 16., Pécs (pénz és ékszer – több mint 10 millió forint).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik