Belföld

Rétvári Bence szerint a baloldali kormányzás és a járvány tehetnek a várólistákról

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára így reagált arra, hogy már 2023-ra sem tudtak időpontot adni hasi ultrahangra.

Hogyan lehetséges az, hogy a hasi ultrahangra küldött beteg azzal megy vissza a beutaló orvosához, hogy nem tudtak neki időpontot adni sem most, sem jövőre?

Erre a kérdésre várt választ Vadai Ágnes. A DK politikusa idézte a 444.hu cíkkét. A portál azt követően keresett meg egy Pest megyei háziorvost, hogy megírta a Facebook-oldalán: a szakrendelőben már jövő évre sem kapnak időpontot a betegei, tehát az egészségügy már összeomlott. Ezzel reagált a Magyar Orvosi Kamara titkárának interjújára, amiben Svéd Tamás azt fejtegette,

az egészségügy összeomlása nem egy konkrét időpont, egy egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, hanem a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkenése, nehézkesebb elérhetősége.

Vagyis amikor a betegek késve jutnak ellátáshoz, emiatt állapotuk jelentősen romlik, adott esetben emberek halnak meg az ellátás késlekedése miatt olyan betegségekben, amelyek egyébként gyógyíthatók egy hatékonyan működő egészségügyi rendszerben. A Pest megyei háziorvos beszélt telefonon az ultrahangot végző főorvossal, aki arról panaszkodott, hogy „megfulladnak” a sok munkában, egész egyszerűen nem győzik.”

Bár a kormány nagyon szívesen kommunikál a Facebookon, Rétvári Bence parlamenti államtitkár válaszában jelezte, a Belügyminisztérium nem reagál az ott megjelenő bejegyzésekre, konkrétumok nélkül. A várólisták megnövekedését egyébként a baloldal kormányzására vezette vissza. Szerinte azt éppen az Orbán-kormány jelentős támogatása csökkentette. A célra 2010-től 58 milliárd forint többletforrást biztosítottak.

A járvány miatt megnövekedett várólisták ledolgozására 2022-ben 13,6 milliárd forint áll rendelkezésre.

Kapcsolódó
Már 2023-ra sem tudnak időpontot adni ultrahang vizsgálatra a monori szakrendelőben
Több háziorvos már eleve magánrendelésre utalja a betegeit hónapok óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik