Százan tüntettek a mindszenti városháza előtt azért, hogy ne zárja be az idősotthont – írja a Népszava.
A tüntetést az a volt önkormányzati képviselő, Jancsovics Attila szervezte, aki épp azért mondott le a közelmúltban a mandátumáról, mert elfogadhatatlannak tartotta az idősotthon bezárásáról hozott döntést.
A korábbi döntés szerint az érintett 19 idős ember egy hódmezővásárhelyi intézményben kapna helyet. Közülük 15-en mindszentiek, négyen pedig a környező településekről költöztek be az intézménybe.
Az idősotthont – több más térségi otthonnal együtt – közösen működteti egy társulásban Mindszent, Hódmezővásárhely, Mártély és Székkutas. A társulás egyik közelmúltbeli ülésén elhangzott: ideiglenesen nem lehet bezárni az intézményt, ha onnan kiköltöztetik a lakókat, akkor az alighanem végleges lesz. A brüsszeli szankciókat hibáztató polgármester később úgy nyilatkozott, hogy Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere rendelte el az intézmények összevonását, amit Márki-Zay Péter a Népszavának nyilatkozva határozottan tagadott.