A szülői felügyelet rendezése során a gyerek meghallgatása lehetőség és nem kötelezettség – közölte a Fővárosi Törvényszék általános elnökhelyettese a bíróság szerdai sajtótájékoztatóján. A távirati iroda beszámolója szerint Ocskó Katalin azt mondta, hogy a bíróság nemzetközi kötelezettségének tesz eleget, amikor lehetőséget ad az ítélőképessége birtokában levő gyermek meghallgatására.
Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azt hangsúlyozta, hogy augusztustól hatályos a polgári törvénykönyv módosítása, amelyet egy európai uniós jogszabály, az úgynevezett a Brüsszel II rendelet tett szükségessé. Ez előírja: a szülői felügyelet rendezésekor kötelező a gyermeket tájékoztatni arról, hogy a véleményét elmondhatja a bíróságon. Hozzátette: bár a törvény ezt értesítésként fogalmazza meg, valójában egy tájékoztató.
Ez nem idézés, azaz a gyereknek nem kell megjelennie a bíróság előtt, pusztán egy tájékoztatóról van szó, amelyben próbálták a gyerekek nyelvére lefordítani a jogi szöveget – hangsúlyozta a szóvivő az értesítésekkel kapcsolatos félreértésekre reflektálva.
Hozzátette: azt a kiskorút tekintik ilyennek, aki életkora, értelmi és érzelmi fejlettsége alapján képes a meghallgatásakor felfogni, hogy az őt érintő tények és döntések milyen tartalommal bírnak, és a várható következményekkel is tisztában van. A szóvivő arra is kitért, hogy a bírói döntés nemcsak a gyerek véleményén alapul, az egy adalék a többi adat, körülmény mellé, amelyeket mérlegelve a bíróság a döntését meghozza.
Ocskó Katalin is a meghallgatás lehetőségét emelte ki, kitérve az ítélőképesség kérdésére is. Bíróként ő is találkozott már olyan 8 évessel, aki az ítélőképessége birtokában volt,de olyan 12 évessel is, akinek nem volt még rálátása a történtekre és nem tudta felfogni az eljárás lényegét.
Az értesítésről szólva hangsúlyozta: nem pusztán a gyereknek küldik meg, hanem a szülőket is értesítik róla. Hozzátette: a szülő kötelezettsége az együttműködés és a tájékoztatás. Az eljárást Ocskó Katalin jogi ajtónak nevezte, amely nyitva áll a gyerekek előtt. Rámutatott: a gyerekek egyre jogtudatosabbak, van kiskorú, aki maga kér távolságtartást az őt bántalmazó szülőjével szemben.
Arra a felvetésre, hogy – alsó korhatár hiányában – akár egészen kicsi gyerekek is kaphatnak értesítést, Ocskó Katalin azt mondta: a gyakorlat most van kialakulóban, mindig az adott ügyben kell a bírónak mérlegelnie, van-e lehetőség a gyermek meghallgatására. Nyilvánvaló – folytatta -, hogy egy 2 éves gyerekkel nem tud a bíró úgy elbeszélgetni, mint egy 13 évessel. Ha viszont a kisgyereket a családban netán bántalmazták, és megkérik, hogy mutassa meg, hol ütötték meg, azt meg tudja tenni.