Belföld

Bezár két bankfiók Somogyban, az egyik érintett polgármester szerint nagy gondot okozhat a döntés

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Takarékbank több kisebb, jellemzően heti 2-3 napot nyitvatartó kirendeltségét összevonja egy környező településen lévő nagyobb fiókkal. Az indoklás szerint azért, hogy „megteremthesse az alapját egy modern, heti öt napot nyitvatartó, több szakértőt alkalmazó bankfiók kialakításának”. A pénzintézet arra hivatkozik, hogy az utóbbi években, különösen a pandémia alatt megváltoztak a bankolási szokások.

A döntésnek köszönhetően bezár a Takarékbank somogyszobi és segesdi fiókja is novemberben, a nagyatádi bankfiókkal vonják össze. Segesd polgármestere nem örül a döntésnek, szerinte

nagy gondot okozhat azoknak, akik nem értenek túlságosan az elektronikus ügyintézéshez. Sokan ugyanis még mindig jobban szeretik a személyes kapcsolatot, mint az online megoldásokat

– mondta a Sonline-nak Bencze Imre. A polgármester szerint derült égből villámcsapásként érte őket a bankfiók bezárásról szóló bejelentés, mely nemcsak a lakosságot, hanem az önkormányzatot is érinti. A hivatal dolgozói eddig ugyanis helyben intézték el többek közt a szociális kifizetésekhez szükséges készpénzfelvételt, ám hamarosan emiatt Nagyatádra utazhatnak. Bencze Imre hangsúlyozta: egy ilyen döntés a település élhetőségét csökkenti, mivel közvetlenül befolyásolhatja a lakosság mindennapjait, szokásait.

A Takarékbank somogyszobi fiókjában november 9-én déltől szűnik meg az ügyfélkiszolgálás, a segesdi bankfiók november 7-én szűnik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik