Belföld

Észak-Írországban fogták el a körözési toplistán lévő K. Nórát

Észak-Írországban fogták el a körözési toplistán szereplő K. Nórát. A 31 éves nő egy unokázós csalásokra specializálódott bűnbandának volt a tagja.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint K. Nórát 2020 nyara óta kereste a rendőrség és a bíróság, miután otthonában levágta magáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és ismeretlen helyre távozott. Mivel felmerült, hogy külföldre szökött, ezért a belföldi elfogatóparancson túl, európai és nemzetközi körözést is kiadtak vele szemben.

A BRFK még 2019 februárjában érte tetten egy unokázós csalásos ügy elkövetőjeként. A bűnszervezet többi tagját az angliai Mancehsterben fogták el tavaly áprilisban. A banda irányítói az Egyesült Királyságból hívták fel a magyar áldozataikat azzal, hogy különböző ürügyekkel nagyobb összegek átadására bírják rá őket, majd a sértettek címére már a Magyarországon tartózkodó bandatagok mentek ki.

Miután megkapták a pénzt, egyből továbbították is külföldön lévő társaiknak. Az itthoni elkövetők egyike volt K. Nóra is. A 31 éves nő mindaddig együttműködött a hatóságokkal, míg meg nem lépett a bűnügyi felügyeletből. A BRFK ekkor adott ki ellene elfogatóparancsot. De kereste a Fővárosi Törvényszék a rá kiszabott 7 év letöltendő büntetése miatt, amit lopásért kapott.

K. Nóra akkor került fel a legkeresettebb 50 magyar bűnöző oldalára, amikor a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A keresésébe ekkor kapcsolódtak be a KR NNI célkörözési fejvadászai. Miután a szálak az Egyesült Királyságba vezettek, a magyar nyomozók felvették a kapcsolatot az északír társhatósággal az ENFAST hálózaton keresztül.

Az így átadott információk alapján  aztán a National Crime Agency azonosította K. Nóra észak-írországi tartózkodási helyét, és el is fogta pár nappal ezelőtt. Bár a rendőrök kiérkezésekor K. Nóra megpróbálta magát egy rokonának kiadni, és még egy hamis okmányt is átadott részükre, azonban az intézkedő egyenruhásokat nem sikerült megtévesztenie, így végül elismerte valós személyazonosságát. Miután elfogták, őrizetbe vették. A kiadatásáról a később döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik