Belföld

Elmegyógyintézetbe vitték a férfit, aki fel akarta robbantani a lakását a bulinegyedben

police.hu
police.hu

Letartóztatta a bíróság azt a 48 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerda este fel akarta robbantani a lakását Budapesten, a Kertész utcában.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészi indítvánnyal és a letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elemgyógyító Intézetet jelölte ki. A végzést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.

police.hu

A gyanúsítás szerint a férfi kinyitotta a gázcsapot a lakásában, majd öngyújtóval tüzet gyújtott, és távozott a lakásból. A kialakult tűz következtében a férfi lakásán kívül három szomszédos lakás is megrongálódott és füsttel telt meg.

A tüzet végül a kiérkező tűzoltók eloltották, a kialakult közveszély miatt azonban hét  lakást ki kellett üríteni és többeknek is el kellett hagyniuk az otthonukat.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint  a terhelt otthona lakhatatlanná vált, a hatóságok pedig határozatlan időre felfüggesztették a  gázszolgáltatást az épületben és a villanyt is kikapcsolták. Ezért egyelőre nem lehet visszatérni és életvitelszerűen tartózkodni sem ott.

A férfinak a nyilatkozata szerint munkahelye, rendszeres jövedelme van, de a családtagjaival nem tartja a kapcsolatot, és egyedül él. Az általa előadott egészségi állapota felveti annak lehetőségét, hogy mentális problémával küzd, amelyből kiszámíthatatlan viselkedésére és fokozott társadalomra veszélyességére lehet következtetni.

Büntetlen előéletű, de két olyan eljárás is folyamatban van vele szemben, amelyek az egészségi állapotából fakadó viselkedésével állhatnak összefüggésben. Információink szerint azért nem is fellebbezett a végzés ellen, mert saját maga is azt szeretné, ha megvizsgálnák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik