Belföld

15 éves fiú szúrt hasba egy másikat Hódmezővásárhelyen, majd lefejezéssel fenyegetett egy kiskorút

Letartóztatását indítványozta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség annak a 15 éves hódmezővásárhelyi fiúnak, aki életveszélyes sérülést okozott egy helybeli fiatalnak, majd még további három személyt is bántalmazott.

A gyanú szerint a fiú szeptember 30-án éjjel, rövid szóváltást követően hasba szúrt egy másik fiatalt egy hódmezővásárhelyi kisvendéglő előtt. Az áldozatát életveszélyes állapotban vitték kórházba, és sürgősséggel megműtötték. A fiú biciklivel elhajtott a helyszínről.

Két nappal később a kiskorú fém tárggyal ütött fejbe egy férfit az egyik helyi játszótéren, majd egy a helyszínen tartózkodó másik embert is fejbe vágott és megrugdosott, könnyű és súlyos sérüléseket okozva. További egy hét elteltével a gyanúsított az egyik helyi sportcsarnok előtt egy szál cigaretta miatt keveredett nézeteltérésbe egy kiskorú fiúval, akit ezután megütött, majd a nyakánál fogva földre vitte és azzal fenyegetett, hogy levágja a fejét.

Az ügyészség bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a 15 éves fiú letartóztatását.

Frissítünk!

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a fiatal letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik